NYÍLIK AZ ELSŐ ABLAK AZ ADVENTI KALENDÁRIUMBAN

2009-12-01 | origo.hu
December 1-jén nyílik ki az első ablak a Vörösmarty téri adventi vásár kalendáriumában. A vásár az ünnepi készülődés egyik fénypontjának számít a fővárosban, melynek egyik látványossága a Gerbeaud homlokzatán kialakított adventi kalendárium. Persze emellett népművészeti portékák, forralt bor, töki pompos is várja az arra sétálókat. Tekerjük a sálat a nyakunk köré, és sétáljunk egyet a ködben a Vörösmarty téren!

November 20-án nyílt meg a főváros legnagyobb szabadtéri karácsonyi vására, a Vörösmarty téri, amely tavaly ünnepelte tízedik születésnapját.
NYÍLIK AZ ELSŐ ABLAK AZ ADVENTI KALENDÁRIUMBAN

A hagyományos vásáron összesen száz fabódéban kínálják magukat a népművészeti portékák, de lehet vásárolni gyertyákat, kötött kesztyűt, füstölőket és bögréket is a teret beborító standoknál.

Ami miatt azonban igazán hangulatos a vásár, az a kürtőskalács vagy töki pompos, amit a forralt bor, tea mellé eszegetünk. A térre kulturális programokat is szerveznek, hétvégéken koncertekbe, bábszínházi előadásokba botlanak a sétálók, a kézműves játszóházban pedig mézeskalácsot, adventi koszorút, ajtódíszt készíthetnek a gyerekek.

A karácsonyi vásár egyik látványossága az adventi kalendárium, amelynek egyes napjait a Gerbeaud cukrászda feletti ablakok szimbolizálják. Az ablakok mögött kortárs képzőművészeti alkotások rejtőznek, amelyek minden délután öt órakor nyílnak ki nagy csengés-bongás közepette. December 5-én vagy 6-án is érdemes kisétálni, egész nap várja a Mikulás a gyerekeket, akik meglátogathatják a téren felállított kis kunyhójában. A tér közepén álló hatalmas karácsonyfa tövében áll a faragott betlehem, december 8-tól mese is kapcsolódik hozzá.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok