NOVEMBERIG HALADÉKOT KAPOTT A BORPIACI REFORM

2009-08-18 | tolnainepujsag.hu
Az európai uniós borpiaci reform második szakasza augusztusban elindult Magyarországon is, mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

Az erről szóló uniós joganyag már három hete hozzáférhető az érdeklődők számára. És az is világos, hogy a magyar bortörvényhez kapcsolódó valamennyi végrehajtási rendeletet újra kell, fogalmazni.
NOVEMBERIG HALADÉKOT KAPOTT A BORPIACI REFORM

Elvileg ezeket a jogszabályokat már augusztus elsejétől alkalmazni kellett volna, de többségük még el sem készült, tárcaközi egyeztetéseken vagy az azt megelőző jogi szakaszban vannak. Horváth Csaba elmondta, november végén már a megváltozott szabályok szerint kell elküldeni Brüsszelbe az ágazatról szóló hazai jelentést is. A HNT főtitkára példaként említette, hogy az új szabályozás értelmében az eredetmegjelölést és a földrajzi jelzés megkülönböztetését is be kell vezetni Magyarországon. Így az eddig alkalmazott összes borkategória neve - minőségi, táj- vagy asztali bor - megváltozik és a származási bizonyítvány is megújul. Az uniós borpiaci reform első szakaszának leglényegesebb változása az, hogy ez év augusztus elseje óta az úgynevezett nemzeti borítékban az ország rendelkezésére álló támogatási összeget Magyarország saját hatáskörében oszthatja fel.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok