Nincs borturizmus, új kampányok kellenek

2015-09-30 | brandtrend.hu

100 palack borkülönlegességet rejtettek a Balaton turisztikai nevezetességeinek közelében, hogy ezzel is vendégeket csaljanak a tó partjára. Ezzel párhuzamosan október 5-ig 162 olyan eseményt szerveznek, amelyekkel azt szeretnék bizonyítani, hogy a Balaton ősszel sem kihalt, érdemes ide eljönni néhány napra.

Nincs borturizmus, új kampányok kellenek

"A szeptember 25-én elkezdett kampánynak köszönhetően, az átlagnál is többen voltak több szüreti fesztiválon."

A ritkaságszámba menő borkülönlegességek mellett, Európa első újborának, a Csabagyöngyének néhány palackját is elrejtették abban a kincskeresős játékban, amelyben az őszi, balatoni borturizmusban rejlő lehetőségekre is felszeretnék hívni a figyelmet.



Az utolsó 6 palack bort Balatonfüreden rejtették el. Európa első újborának üvegjeit olyan utcákban kell keresni, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a borászathoz, a szőlőműveléshez. Az üvegeket koncepciózusan nem a frekventált turisztikai látványosságoknál rejtették el. A játékkal a turistákat is megszeretnék mozgatni, szeretnék, ha felfedeznék környéket és olyan helyekre is eljutnának, amelyek a fő turisztikai útvonalaktól távolabb vannak. A “kincseket” rejtő utcákról fényképeket is készítettek, az utcák jellegzetes házait, szobrait is lefotózták, ezeket az ismertetőjeleket a Nyitott Balaton – blogbejegyzésekben tették közre.

Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció kommunikációs tanácsadója elmondta: “Korábbi elemzések szerint, a borturizmus nem igazán létezik Magyarországon. Statisztikai hibahatáron belül mozog azoknak a turistáknak a száma, akik pusztán azért keresnek fel egy régiót, hogy megkóstolják annak borait. Ugyanakkor a hazai borturizmus statisztikáit növelhetik a Balaton környéki kisebb-nagyobb bor és szüreti fesztiválok, amelyekből többet a Nyitott Balaton elnevezésű akció idejére szerveztek a tó körüli települések.” Éskovács Péter szerint az ilyen eseményekre azért is szükség van, mert az elmúlt évek statisztikái a belföldi egynapos utazások mindössze fél százalékánál jelentett motivációt az ilyen jellegű rendezvényen való részvétel. “A belföldi többnapos utazások esetében átlagosan az utazó háztartások 0,7 százalékánál volt elsődleges motiváció a borkóstolás. A minőségi fesztiválok, azonban növelhetik azok számát, akik a borfesztiválok, nyitott pincék rendezvénysorozata, illetve a szüreti mulatságok miatt indulnak el egy-egy magyar településre.”

Mindezekhez Semsei Sándor, a Balatoni Riviéra Egyesület elnöke, a Nyitott Balaton akció egyik kitalálója hozzátette, ezzel az akcióval a balatoniak nem a nyári szezont akarják meghosszabbítani, ahogy ezt húsz év óta sokan szeretnék. “A szezon önmagában meghosszabbíthatatlan, hisz ugyanazt, amit nyáron kínálunk, ilyenkor nem lehet eladni. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni. Ősszel teljesen más kínálatot ajánlatokat szeretnének a középpontba állítani, olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül kötődnek a nyárhoz. Ilyenek például a szüreti fesztiválok, a kerékpáros túrák, a nemzeti parkok kínálta” – mondta Semsei Sándor.

Fekete Tamás, a tó körüli turisztikai szervezeteket tömörítő szakmai érdekképviselet, a Balatoni Regionális TDM Szövetség alelnöke hozzátette, az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. “A szeptember 25-én elkezdett kampánynak köszönhetően, az átlagnál is többen voltak több szüreti fesztiválon. Paloznak, Siófok, Alsóörs szakemberei is azt a visszajelzést adták, hogy telt házzal zajlottak a szüreti felvonulások, gasztronómiai fesztiválok. Ugyanakkor a következő hétvégén még sok helyre elutazhatnak a turisták, ha bele szeretnének kóstolni a szüreti vigasságok kínálatába. A hétvégén különleges borokkal várják a vendégeket Lovason, kerékpárral mehetnek szüretleni Balatonföldvárra, de akár érdemes ellátogatni Gyenesdiásra is, ahol bio-borok kóstolójával, Ábrahámhegyen pedig a Murcifesztiválra várják a vendégeket. Ezek mellett, a Nyitott Balaton akció honlapján 162 más olyan eseményt is megtalálhatnak az érdeklődők, amelyek miatt, október 5. ig biztos, hogy érdemes a Balatonra utazni.”

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok