NÉPSZERŰSÍTIK A BORVIDÉKET

2009-01-21 | agroinform.com
Megtartotta évindító sajtótájékoztatóját Győrújbaráton, a Pannonhalmi Borvidék Hegyközsége. Vaszari László a hegyközség elnöke elmondta: a korábbi hét hegyközség összefogásával, közel egy éve alakult hegyközség célja az volt, hogy az egész borvidékre egységes szakmai és bormarketing célokat fogalmazzanak meg.

Az egységes arculat megtervezésére és honlapjuk elkészítésére 1,1 millió forintot nyertek az Agrármarketing Centrum és a Magyar Bormarketing Kht. pályázatán, 10 százalék önrész hozzáadásával.
NÉPSZERŰSÍTIK A BORVIDÉKET

Az új logó a bor, a szőlő és a tájegység történelmének összekapcsolódását érzékelteti. A honlapnak fontos szerepe van a borvidék népszerűsítésében, a turisztikai vonzerő növelésében és a borvidék tizenhárom településének programjait is bemutatja.

Egy másik sikeres pályázatnak köszönhetően - 1,6 millió forint támogatást nyertek -, várhatóan májusban a borvidéket övező jelentősebb útvonalaknál 3x1,5 méteres tájékoztató táblák kerülnek kihelyezésre. A későbbiekben fotókkal illusztrált könyvet is szeretnének megjelentetni a borvidékről.

Hangyál Balázs, a hegyközség hegybírója szólt arról is, hogy a Pannonhalmi Borvidéken tavaly 6,5 hektár új ültetvényt telepítettek, 18 hektáron végeztek támrendszer korszerűsítést és 12,5 hektár szőlőterületre adtak be kivágási igényt.

A borvidéken a jelenlegi 620 hektárnyi szőlőt több mint félezer hegyközségi tag gondozza. A hegyközség tagja a bencés főapátság pincészete, a Pannonhalmi Borház Kft. is. A tájegység jellegzetes fajtái az olaszrizling, a rajnai rizling, a tramini, de növekszik a kékszőlő terület, s ma már az összes telepítés 10-12 százaléka kékfrankos és cabernet.

A hegyközség közigazgatási, szakmai és érdekvédelmi feladatokat lát el, a borvidéki tanács szerepét is betölti. A hegyközséget érintő kérdésekben tizennégy tagú választmány hoz döntéseket.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok