NÉPSZABADSÁG TOP 100 - MEGJELENT!

2009-11-17 | brandtrend.hu
Megjelent a Népszabadság TOP 100 Díjnyertes Magyar Bor című kiadványa, melynek minősítő kóstolójára 2009 legrangosabb borversenyeinek aranyérmes tételei kaptak meghívást. Ezek "itt és most" érvényes rangsorát állapították meg a zsűri tagjai, legjobb tudásuk szerint. Közülük a száz legjobbal köthet közelebbi ismeretséget az olvasó a magazin oldalain, ahol bemutatják a szigorú ítészeket is.

A Bor mögött - ha hivatását komolyan veszi - mindig ott áll az Ember, aki megalkotta. Ő az, aki személyével hitelesítheti azt, amit a poharunkba töltünk.
NÉPSZABADSÁG TOP 100 - MEGJELENT!

A magazin szerkesztői éppen ezért tartották fontosnak, hogy a legkiválóbb borok készítőit bemutassák az olvasóknak, hogy a névhez tartozzon arc is. Az írások segítségével így bárki "személyes" ismeretséget köthet egyebek között Áts Károllyal, aki a lap hasábjain 2008-ban és 2009-ben egyaránt kiérdemelte "a legjobb bor készítője" hangzatos címet, Luis Alberto Fuentasszal, aki 2009 legjobb vörösborát készítette, Latorczai Lászlóval, aki a Sauska Pincészet főborászaként tevékenykedik, Eszterbauer János szekszárdi mesterrel, aki szerint a hagyomány kötelez, vagy dr. Bussay Lászlóval, aki Muraszemenye körzeti orvosaként készíti a Zalai borvidék legfigyelemreméltóbb borait.

Szerencsére nagyon sok olyan borkedvelő él ebben az országban, aki szívesen járja a vidéket, s kopogtat be számára ismeretlen, vagy éppen ismerős pincék ajtaján. Nekik is szolgál a kiadvány ötletekkel. Egy kis figyelmet! című írásban Tornai Tamás, a Tornai pincészet tulajdonos-ügyvezetője mesél a Somló különleges hangulatáról és jellegzetes borairól, Bukolyi László, az egri Gróf Buttler borászat vezetője oldalán pedig bebarangolhatjuk az Eged-hegyet. A részletekkel a Kalandra fel! című írás szolgál.

A rendszerváltás után több külföldi befektető érkezett Tokaj-hegyaljára. Megjelenésükkel felpezsdült az élet, s a tokaji borok újra a világ piacainak fontos szereplőivé váltak. A Nektárrá vált milliárdok című írásban három külföldi tulajdonú nagybirtokot mutatnak be az olvasóknak. A Három királynők című írás három olyan hölgyről szól, akik borászként élik mindennapjaikat Tokaj-Hegyalján, Demeter Zoltán hegyaljai termelő pedig a kóstolás, a bor rejtelmeiről beszél.

Kevesen tudják, hogy Pelsőczy Réka, a Katona József Színház színésznője, és Dr. Csernus Imre pszichiáter is borbarát. Mindkettejüket a borhoz fűződő élményeikről kérdezték.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok