NEM EREDETI A MAGYAR BOR KAMPÁNY

Nem hittük, hogy ilyen hamar kénytelenek leszünk visszatérni a Magyar bor mindenkor kampányra, de egy olvasónk olyasmire hívta fel a figyelmünket, ami ismét kikerülhetetlenné teszi a témát. Az van, hogy a kampány fő elemeit éber szemek megtalálták az egyik legnagyobb stock fotó oldalon. Az éber szemek ebben az esetben a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának tagjai voltak.

Foglalkoztunk már azzal, és nagyon értelmes, jó vita kerekedett ki belőle, hogy mit üzen az eddigi legdrágább magyar bor kampány. Voltak ellenérvek, voltak pro érvelések, meglátások és fikázás is akadt a hozzászólásokban, de bizton mondjuk, építő volt a beszélgetés, mi magunk is sokat tanultunk belőle és gondolkodtunk rajta.
NEM EREDETI A MAGYAR BOR KAMPÁNY

Amit azonban egy kedves olvasónk most küldött nekünk, azon enyhén szólva meglepődtünk: a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának honlapján és a Gettyimages oldalán böngészve egyértelműen kiderül: a kampányhoz óriásplakáton, printben, outdoor, indoor, stb. felhasznált képi elemeket nem most találták ki, és nem erre a kampányra. Annyira nem most, hogy 5 évvel ezelőtt, egy Luc Hautecour (nem vicc, nem hatökörnek kell ejteni) fotózta őket, és tette fel a Gettyimages-re, ami az egyik legnagyobb stock fotó vendor.

Ha valaki megnézi az eredeti képeket, és a kampány képeket, rögtön láthatja, hogy itt nem véletlen egybeesésről van szó…

Nagyon meglepődtünk, ráadásul nem vagyunk szakértői a témának, úgyhogy a Matt oldalán lévő hozzászólásokat ajánljuk figyelembe, melyekből most párat idézünk:

„Lehetséges, hogy Luc Hautecoeur volt aki újrafotózta a saját ötletét ehhez a kampányhoz vagy más fotóügynökség számára. De az is lehet, hogy pont ő másolta lel az Akció egy régi, fiókban tartott ötletét.”

„Nézzük nagyon jóindulatúan! Mi lehet a legjobb eset? Megvették a fotók jogait, újrafotózták (talán a külföldi logók és feliratok miatt) és mindezt úgyhogy előre szóltak a Bormarketing Kht.-nak, hogy olyan zseniális fotóanyagot találtak a Getty-n, ami egy kiváló koncepció alapja lehet ráadásul elég kifizetni érte a bérleti díjat (vagy az örökárat, hogy pl. az osztrák bormarketing már ne használhassa) mert ugye ez nem az ügynökség ötlete.”

„A Getty-ről megvenni egy ilyen fotót egy éves felhasználási joggal outdoor és webes felhasználásra 6275 euro x 2 = 12 550 euro, azaz kb. 3 300 000 magyar forint. De ezeket a képeket nem használjuk fel, hanem még legalább félmillát ráköltünk az újra fotózására. Na, ne már..."

„Érdekes szerzői jogi problémákat is felvet a dolog: vajon mit szól(na) hozzá az eredeti képek alkotója, hogy egészen konkrétan ellopták az ő ötletét és újrafotózták, pont úgy, még annyit se változtatva az eredetin, hogy legalább azt lehessen mondani, hogy véletlen egybeesés, mert az eredetin is pont olyan ferdén áll az a valami az üveg alján, mint az újra fotózotton, a pohár talpa is pont olyan, stb.”

„Igen, ez a 12 550 eurós forgatókönyv roppant életszerűnek tűnik. Főleg ismerve az Akció eddigi múltját, amely hasonló esetektől nem igazán mentes. De az ártatlanság vélelme mindenkinek jár állítólag. Habár, én morózus és gyanakvó vén kecske lévén már nem vagyon ennyire liberális eme járandóság feltétel nélküli kiutalásában akárki számára. De talán gyors választ kaphat az érdeklődő, ha egyenesen az Akcióhoz vagy épp Luc Hautecoeur fotográfushoz fordul. Addig is várjunk a gyors verdikt meghozatalával. Lehet, hogy minden korrekt és komilfó (comme il faut), ahogy köll, és tényleg ekkora biznisz ez a magyar bor dolog. Elbírja a büdzsé a 3 miskát egy ötletjogért. Viszont így már értem, miért maradt ki a "magyar" elem a magyar bor konceptből.”

„Amúgy a pöttyök dugósítása nem rossz ötlet bár kicsit kényszerűnek érzem. Maguk a plakátok kulturáltak és látványosak, bár a dugók látványától még nem szaladok borozni, de lehet, hogy ez majd a következő hullám feladata lesz. Egy leheletnyi magyarság még mindig hiányzik nekem. Nem a túlfűtött nemzeti érzelmeim okán, de mégiscsak az a kulcsszó, hogy "magyar bor".


Kedves olvasó, arra kérünk most is mondd el, mit gondolsz! Egy kis segítség lehet a Bormarketing Kht. mindenki számára elérhető beszámolója.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok