NEKÜNK A VILÁGÖRÖKSÉG SEM ELÉG JÓ

NEKÜNK A VILÁGÖRÖKSÉG SEM ELÉG JÓ

Nem egyszerű a hírt feldolgozni, de azért tegyünk egy próbát: néhány település azért akar kilépni a világörökség részének beválasztott tokaji borvidék közösségéből, mert fejlődni szeretne. Nálunk már a világörökség sem elég jó? Nem bizony, mert nem hoz elég pénzt a konyhára.

Ezt ki is nyilatkoztatták ünnepi szóval az érintettek a keddi Népszabadságban, ahol Tállya, az egyik érintett település polgármestere konkrétan el is sírta bánatát, miszerint nem épülhetnek ipari üzemek Tokaj-Hegyalján, pedig azok létfontosságúak lennének a kistelepülések számára. Ugyanis azok nagyobb számban tudnának munkát biztosítani az ott élőknek, mint az egyébként preferált idegenforgalom, és a borászat. Ezért tehát azt fontolgatják, hogy kilépnek a tengernyi lehetőséggel kecsegtető világörökségi területből. Pedig Magyarországon nincs olyan temérdek sok hely, amely fenn van a világörökségi listán (a világban összesen 878 világörökségi helyszín van, ide kattintva letölthetnek egy térképet a listával).

Egy ország büszkesége és baja

A dilemma tehát roppant egyszerű. Van ugyanis egy szabályozás, amely valóban lecsökkenti a falvak lehetőségét, de korántsem olyan mértékben, mint ahogyan az a napilapban megjelent. Az ügy tehát azzal folytatódik, hogy végre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal is megszólal. Szerintük a Világörökség először is nem holmi regionális ügy, hanem az egész ország belső gondja: Magyarország értékeinek világörökségi elismerése, és – a világörökségi értékek megőrzésével – ezen elismerés fenntartása országos, nemzeti jelentőségű ügy. Miközben az értékek megóvása valóban jár bizonyos korlátozással is, a világörökségi elismerés mással nem pótolható ismertséget és vonzerőt biztosít, mégpedig nemcsak az adott helyszínek, de az egész ország számára is – mondta ki az erkölcsi ítéletet a hivatal.

Azt pedig, hogy ne lehetne fejleszteni, és hogy a világörökségben vállalt szerep miatt esnének el a települések a lehetőségtől egyértelműen cáfolta a KÖH. Szerintük az értékvédelem ugyanis nem jelenti azt, hogy a világörökségi területen ne lehetne akár nagyszabású fejlesztési programokat is megvalósítani, azt viszont igen, hogy ezeknek a fejlesztéseknek a világörökségi értékek megőrzésével összhangban kell megvalósulniuk. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közleményében olvashatjuk: az örökségi értékek hosszútávon fenntartható, fajlagosan sok emberi részvételt igénylő fejlesztések alapjául szolgálhatnak, és ez érvényes a Tokaji Történelmi Borvidék kultúrtáj világörökségi helyszínre is.

Mit tehetnek, ha nem kell nekik?

Ez mind szép, meg jó, de mégis mit lehet tenni, ha valamelyik település úgy dönt, mégis kilép a területből? Másrészt pedig: tudják-e egyáltalán, hogy melyek azok a pontos kötelezettségek, és a jogok, amik a világörökségbe való tartozással járnak? Nos, a világörökségi helyszíneken az értékvédelem és a szükséges fejlesztések összhangját az úgynevezett Kezelési Tervben rögzítettek végrehajtásával lehet és kell megteremteni.

Annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson, a KÖH is szükségesnek tartja a jelenlegi Kezelési Tervnek – az érintett szereplőkkel, így kiemelten az érintett önkormányzatokkal – közös áttekintését, szükség szerinti továbbfejlesztését; ezért a közeljövőben erre vonatkozóan helyszíni egyeztetés-sorozatot indít. Azaz összejönnek a környék polgármesterei, és meghallgatják, hogy milyen lehetőségeik vannak az egyedülálló lehetőségeik legteljesebb kihasználására. Amint a KÖH-től megtudtuk, a fejtágítás során várhatóan napirendre kerülnek a világörökségi helyszínek kezelésének szabályait is megerősíteni szándékozó, valamint az e helyszínekkel kapcsolatos új, részben finanszírozási jellegű eszközöket megfogalmazó készülő új jogi szabályozás szempontjai és lehetőségei is.

Törölhetik a listáról?


Ráadásul úgy néz ki, a kedves illetékesek nem is tudják, hogy ha sokáig veszekednek, és valóban önkényesen ki-kilépkednek a területből, az felettébb komoly következményekkel is járhat: Erre vonatkozóan azt kell tudni, hogy bármely világörökségi területnek, és különösen az úgynevezett „magterületének” egyoldalú csökkentése a teljes helyszínnek a Világörökség Listáról való törléséhez vezethet – tudtuk meg a KÖH-től. S hogy mennyire nem csak üres szavak vannak a szabály mögött, azt a következő példa nagyon szemléletesen mutatja. A Világörökség Bizottság tavaly Új-Zélandon, elfogadott egy döntést: az Ománban található Arab Nyársas-antilop Rezervátumot törölték a Világörökség Listáról, miután Omán jelentősen lecsökkentette a világörökségi területként nyilvántartott rezervátum területét.

Csak remélni tudjuk, hogy végül megtalálják a terület vezetői a legjobb megoldást, és hasonló szankció még csak szóba sem jön.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok