A környezetvédelem, a szemetelés ügye olyan terület, amelyik könnyen válhat populista vélemények csataterévé. Sajnos sem a nyilatkozó politikusok, sem a zöld szemlélet élharcosai nem gondolják végig, hogy egy döntés, intézkedés elvárt kedvező hatása hogyan hiúsul meg az adminisztrációs, ellenőrzési nehézségeken, a fogyasztók szociális viselkedésén, egyes piaci szereplők erőfölényének hatásán.

Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a termékdíjról szóló törvény, de az átlagos fogyasztó nem is tudja, hogy az általa megvásárolt termékben akár háromféle termékdíjat is megfizet. A jelenleg sem egyszerű rendszer további bonyolításával riogatja a piaci szereplőket a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által jegyzett törvénytervezet. Az új rendszerben a súly alapján, a kereskedelembe bocsátás és újrahasznosítás, valamint töltési egységenként terhelné termékdíj az italokat. Persze, ha valaki exportál, vagy újratölthető palackot használ, akkor mentesül a díjak alól. Bonyolult számítással, a jelenlegi teljes mentességgel szemben a kereskedelmi díj egy része alól mentesülhetne az a palackozó aki fizet az úgynevezett „újrahasznosító szervezeteknek” a szelektív gyűjtésért. (Pl: Ökopannon Kft)

A végeredmény nyilvánvaló adó- és adminisztrációs teher növekedés a termelőnél. Ezzel hozva még nehezebb helyzetbe a kisebb tőkeerejű hazai vállalkozásokat.

Ébredjünk már fel! A hazai fogyasztó az „eldobható” csomagolást választja, nem áll még egyszer sorba a betétdíjért. A betétdíj mértéke a nagyértékű borok szeszesitalok esetén nem ösztönzi a termelőt, a fogyasztót arra, hogy azt válassza.

A közigazgatás az utóbbi évtizedben a szelektív gyűjtés mellett tette le a voksát, erre mentek az állami támogatások. Ha egy borászati üzem palackmosóval akarta volna a beruházását támogatásra benyújtani, akkor nem kapott volna plusz pontot arra az elbírálásnál. A kormány legújabban a „lebomló műanyag zacskók” előállítását is támogatja, hagy dobjuk csak azt el! Ennél már csak a „regionális palackmosók” ötlete az őrültebb. Soha senki nem kísérelte meg eddig pontosan felmérni a betétdíjas palack, és a szelektíven gyűjtött palack környezeti hatását. Egyik oldalon áll a megnövekedett szállítási költség, a mosáshoz használt víz és vegyszerek környezeti hatása, a másik oldalon az, hogy az anyagában történő újrahasznosításnál az energia 30-40 %-a megtakarítható. Mekkora ezen két folyamat „ökológiai lábnyoma”?

Miközben az italszakma újabb terheket lesz kénytelen magára vállalni, a kereskedelem vélhetően nem kíván majd ebből a költségnövekedésből részt vállalni. Kilistázza a betétdíjasokat, velük fizetteti meg a palack a rekesz tárolását, de nem akarok nekik ötleteket adni, eddig is elég kreatívak voltak a pénzszerzésben.

Az italágazaton belül a bor speciális helyzetben van, hiszen a palack, annak formája az egyéni marketing része. Sörgyárból hat van. Betétdíjas, újratölthető söröspalackból is kb. ennyi féle, meg sörösrekeszből is. Borpalackozóból ötvenszer ennyi működik! Természetesen a borvidékek, az egyes üzemek a palack alakját is fel kívánják használni a marketingben. A bor lassabban forog, mint a sör, és egy-egy palack értéke nagyobb is, ezért a borforgalmazók szeretik zárt kartonban tudni a terméküket egészen addig, amíg ki nem rakják a polcra, hogy ne porosodjon. A boros kartonok egy részében a palack fekszik, hogy a dugó ki ne száradjon, ez a rekeszben nem valósítható meg. Kérdés az is, hogy kKi fogja a visszaszállításhoz a rekeszt biztosítani?

Most ugyan ígéretet kapnak a borászok, hogy az újratöltéshez szükséges beruházáshoz majd támogatást kapnak. Mindenesetre addig is, amíg azok elkészülnek, fizethetik a büntető adó módjára működő termékdíjat, és gondolkodhatnak, hogy hol találjanak a gépeknek és a göngyöleg tárolásához helyet telephelyükön. Vajon adnak a bankok forgóeszközhitelt egy ilyen beruházásra? Zéró hozzáadott érték! Sőt negatív ha a fogyasztó továbbra is az eldobható palackhoz ragaszkodik?

A többi italhoz képest a borok és pezsgők betétdíjas palackba való újratöltése élelmiszerbiztonsági és minőségmegőrzési problémákat is felvet. Ugyanazok a fundamentalista zöldek marasztalják el a borászokat a tartósítószerek használatáért, akik most ugyanerre kényszerítik őket, a sterillé nem tehető visszárús palackok használatával. A fizikai módszerekkel való utólagos fertőtlenítés – mint hőkezelés, alagút pasztőrözés – szóba sem jöhet, hiszen a parafadugót kilőné a felhevített palack, a koronazárnál, vagy csavarzárnál „csak” felfőne a bor és elveszítené minőségét. Még jelentősebb kockázatot jelent a pezsgőspalackok újratöltése a növekvő robbanásveszély miatt. Nem véletlen, hogy a világ pezsgőiparának többsége csak új palackot használ. Nem is beszélve a PET palackról, amibe újratölteni bort az orosz rulettel azonos biztonsággal lehet. Az új PET palack még mindig olcsóbb mint a betétdíjas újratöltött üvegpalack, és ennél a termékkategóriánál csak az ár számít, azt nem hiányolja e termékkör fogyasztója, hogy az árban nem kap se parafadugót, se kapszulát, se üvegpalackot.

Természetesen ma is vannak, elsősorban az olcsó asztali bort előállító borászati vállalkozások, akik a betétdíjas üvegpalack használatának rögös útját választották. Az új palack ára plusz a termékdíj jelentős költség, amit a fogyasztóval abban a termékkategóriában nehéz megfizettetni, ezzel szemben olcsóbb a palack újrabegyűjtése és mosása. Nem szerencsés viszont ennek a rendszernek az egész bor ágazatra való rákényszerítése akkor, ha a környezetvédelmi hatása vitatható, fogyasztói fogadtatása ismeretlen, de adónövelési hatása egyértelmű. A betétdíjas rendszer választását piaci hatások is kényszeríthetik, mert a globalizált üvegipar a „szabad verseny” világában létrehozta a csak szocializmusban ismert „hiányt”, ezzel mesterségesen felhajtva, mind az inflációnál, mind az energiaáraknál nagyobb mértékben az üvegpalack árát. Így időszakosan a betétdíjas palackból is hiány keletkezett a piacon. Sokan ezért is tértek át a PET palackba való töltésre.

Mi akkor a megoldás?

Folytatni kell a szelektív gyűjtés hatékonysága érdekében tett lépéseket! A borszakma szereplőinek többsége fizeti az újrahasznosítás díját. Állami, hatósági feladat, hogy a nem fizetőket kiszűrje, erre már kedvező jelek vannak a Vám-és Pénzügyőrség 2008. első félévi fellépése alapján. Eddig a tisztességes bortermelők kerültek versenyhátrányba, ha konkurenseik nem fizettek a szelektív hulladékgyűjtésért.

Sok a kételkedő, hogy a szelektív gyűjtés nem elég hatékony, de nézzük az ausztriai számokat. Több mint 85 %-os, anyagában történő újrahasznosítás! Persze itt is lehet hallani a „huhogókat”, a „kétkedőket”. Ezt minden becsületes magyar borivó ember nevében visszautasítom! Az osztrák nem különb, mint a magyar, csak régebben csinálja ezt a szelektív gyűjtést, és ott jobban meg is van szervezve.

Hol lehetne javítani a magyarországi szelektív gyűjtés hatékonyságát?

Először is beismerten a lakosság alig több mint fele számára elérhető. Az is olyan „hulladékgyűjtő szigetek” formájában, ahol sem a gyűjtőedények térfogata, sem az ürítési ciklus nem felel meg a 2003. – az indulás – óta bekövetkezett fogyasztói szokás változásoknak. Több a PET palack, megtelnek a konténerek, szemetes a környezet. Ezzel nehéz híveket szerezni a szelektív gyűjtésnek. A lakásnál, vagy a lépcsőházban elhelyezett szelektív gyűjtőedényekkel sokkal kedvezőbbek a tapasztalatok, de ezek működtetése nagyobb költségeket igényel.

Sok vállalat, közintézmény ma már szelektív módon gyűjti a szemetet, de az ital, vagy borfogyasztásban a szerepük elhanyagolható. Ezzel szemben bizonyos italféleségek 10-15 % a vendéglátóiparban fogy el, és ott semmilyen szabály nem kényszerít a szelektív gyűjtésre. Luxuséttermek 100-250 %-os árrést tesznek a borokra, de az üres palack a krumpli héjával közös fekete műanyagzsákban kerül a kommunális hulladékba.

A boripar elfogadja azt, hogy az Európai Unió gyakorlata a csomagolóanyagok között külön szabályozásban kezeli az italok csomagolását. Ugyanakkor ajánlom a zöld szervezetek figyelmébe, hogy nincs környezeti szempontból eltérés az üres és eldobott boros és étolajos PET palack között. Esetleg, ha a PET palackba tisztítószer volt vajon hányan öblítik ki mielőtt a szelektív, vagy kommunális hulladékba teszik? Üvegpalackba töltenek nem csak italokat, hanem más élelmiszert, illatszert is. Szóval ne csak a borosokat bántsuk!

Egy jó termékdíj törvény egyenletesebben osztaná el a terheket az iparágak között, jobban alapozna a fogyasztói szokásokra, és azoknak az áron kívül más eszközökkel való befolyásolásáról sem mondana le. Remélhetően a törvény a beterjesztésig még ebben a szellemben módosul majd.