MOZGALMAS FÉLÉV A VINUM PRIMATIS MÖGÖTT

2008-09-16 | www.boraszat.hu
MOZGALMAS FÉLÉV A VINUM PRIMATIS MÖGÖTT

A Budai Vár gasztronómiai fellegvárrá vált szeptember 11-én, hiszen az Apetito Étteremben tartottuk a Prímási Borrend rendes és pártoló tagjainak első összejövetelét. A nagyszerű kulináris élményeket kiegészítette a Ghymes együttesből ismert Szarka Gyula és társainak zenei előadása, valamint Molnár József, a Vinum Primatis Zrt. vezérigazgatójának beszámolója a részvénytársaság és a borrend tevékenységéről, terveiről. A borokat és a hozzájuk megálmodott fogásokat dr. Csizmadia András gasztrofilozófus mutatta be.

Bevezetőként a legfontosabb, régen várt hírt közölte Molnár József a jelenlévőkkel. Augusztus 19-én aláírták az esztergomi Prímás Pince projekt támogatói szerződését, mely szerint megindulhat a Főszékesegyház, ismertebb nevén Bazilika alatti pincerendszer felújítása. Az egymilliárd forintos beruházás európai uniós források bevonásával, 772 milliós támogatással valósulhat meg. Az elkészült tervek sokrétű, többek között építészeti, egyház- és szakmatörténeti, szőlészeti-borászati és vendéglátóipari szaktudás összehangolását feltételezik, a megvalósítás várhatóan két évet vesz igénybe. A projekt borszakmai koncepcióján Beck Tibor, a Mezőgazdasági Múzeum muzeológusa és Geönczeöl Attila, a Vinum Primatis borászati tanácsadója dolgozik. Ennek részei a Kárpát-medence borait és borászatát bemutató Interaktív Borászati Kiállítás, a borok kóstolására lehetőséget adó Borvidékek Alagútja, valamint a borturizmust kiszolgáló és ösztönző Turisztikai Központ.


A pályázati anyagok, megvalósíthatósági tanulmány és az építési engedélyek már január végével elkészültek, ám a Vinum Primatis napjai a szerződéskötésig tartó fél évben sem tétlen várakozással teltek. A korábban megalakult Prímási Borrend elfogadta a Vinum Primatis, azaz a Prímási Borok kiválasztásának új rendjét. A borrendi tagok delegálták szakértőiket a Prímási Borbíráló Testületbe, akik a Szent Orbán Bormustra keretében újabb borokat javasoltak a válogatásba. Az Apetito Étteremben így be is mutathattuk a három kiválasztottat, a Tringa Pincészet Szekszárdi Kékfrankos 2006, a Figula Pincészet Csopaki Olasz rizling válogatás 2007 és a Laposa Pincészet Somlói Olasz rizling selection 2006 borát.


Elkészült a Prímási Borrend szakmai programja, mely bizonyos kiegészítésekkel év végére válik véglegessé. Ennek egyik fontos eleme a legkiválóbb magyar borok eljuttatása hagyományos piacainkra, azaz az export segítése elsősorban Lengyelországban és Erdélyben. A Borrend szakmai programjának megvalósításáért a Vinum Primatis Zrt. felel, amely már meg is kezdte tevékenységét ezügyben. Márciusban részt vettünk a legnagyobb lengyel HoReCa kiállításon, valamint ehhez kapcsolódóan a magyar borokat és borkultúrát bemutató workshop-ot és sajtótájékoztatót tartottunk. A jelen lévő lengyel szakemberek szerint ez volt az elmúlt évtizedek legjelentősebb magyar bormarketing rendezvénye az országban. A hatékonyabb kommunikáció és az összehangoltság érdekében felvettük a kapcsolatot több szakmai szervezettel, így a Magyar Bor Marketing Kht.-val is. Másik kiemelt terület Erdély, ezért a Tusnádfürdői Szabadegyetem keretein belül önálló borsátort működtetünk, ami az első lépést jelentette a Kárpát-medence magyar vonatkozású borainak népszerűsítését szolgáló programunkban. A Vinum Primatis kereskedelmi tevékenységének vezetésére felkértük Konkoly Mihályt, az export fellendítése mellett az ő feladata többek között, hogy a Prímási Borok megtalálhatók legyenek a legjobb hazai borszaküzletekben és éttermekben.


Belföldön is elkezdtük kiépíteni a szakmai kapcsolatokat, illetve több programban aktívan is részt vettünk. Két borvidéket, Ászár-Neszmélyt és Balatonfelvidéket érdemes megemlíteni. Közreműködtünk a Tatai Városkapu nonprofit Zrt.-vel és a Balatoni Szőlő- és Borkultúra Egyesülettel a Neszmélyi és a Balatonfelvidéki Borút szakmai koncepcióinak kidolgozásában. A megvalósításhoz szükséges anyagi források érdekében két pályázat is elkészült, melyek sikeressége esetén komoly előrelépésre számíthatunk a Nyugat-Dunántúl borturizmusában.


Röviden a jövő terveiről. A Prímás Pince Projekthez kapcsolódóan rendezzük meg a Szent Márton konferenciát november 7-én Esztergomban „Az egyház szerepe a Kárpát-medencei szőlő- és borkultúra fejlődésében” címmel, melynek célkitűzése, hogy a magyar borkultúra egyházi vonatkozásait tegye láthatóvá az egyház- és bortörténettel foglalkozók számára. Lengyelországi bormarketing programunk novemberben folytatódik, Krakkóban kerül megrendezésre a Magyar Borok Hete rendezvénysorozat, melynek keretein belül Krakkó főterén magyar borászok állíthatják ki termékeiket, szakmai napot tartunk kereskedők, borszakértők számára, lengyel és magyar történelmi hagyományokra épülő kulturális rendezvényeket szervezünk, hiszen nem csupán bort, hanem borkultúrát szeretnénk exportálni, valamint gasztronómiai jellegű bemutatókkal igyekszünk kiemelni a Kárpát-medence igazi értékeit. Krakkóban kerül megrendezésre Lengyelország legnagyobb borászati kiállítása is, melyen a Vinum Primatis Zrt. önálló standon mutatja be az általa forgalmazott és képviselt legszebb borokat. Erdélyben egy hetes körutat tervezünk, melynek célja, hogy a nagyobb városokban bemutatókat tartsunk szakíróknak, étterem tulajdonosoknak, kereskedőknek, s természetesen borrajongóknak. December 27-én pedig, az évet záró programként sor kerül a hagyományos Szent János boráldásra a Bazilikában, Esztergomban.


Végezetül érdekességként közöljük a Prímási Borrend rendes és pártoló tagjainak találkozóján felszolgált menüsort, mely nagy sikert aratott a jelenlévő mintegy 80-90 borrendi tag, neves közéleti- és szakmai személyiségek, valamint sajtómeghívottak körében.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok