MÓDOSUL A HEGYKÖZSÉGEKRŐL, BORGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY

2007-09-29 | www.mti.hu
MÓDOSUL A HEGYKÖZSÉGEKRŐL, BORGAZDÁLKODÁSRÓL SZÓLÓ TÖRVÉNY

A kormány szerdán döntött a hegyközségekről, valamint a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosításáról - mondta szombaton Etyeken a kormányszóvivő.

Budai Bernadett hangsúlyozta: a változtatások célja, hogy költséghatékonyabban, gazdaságosabban működhessenek a hegyközségek, elősegítve azt a versenyt, amelyben a hegyközségeknek, a bortermelőknek, a magyar gazdáknak az Európai Unióban meg kell állni a helyüket.

A kormányszóvivői tájékoztató vendége volt Kiss László, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. A kihelyezett kormányszóvivői tájékoztató színhelyéül azért Etyeket választották, mert a nagyközségben szombaton tartják a bor és gasztronómia hagyományos fesztiválját, a Kezes-lábos fesztivált.

A kormányszóvivő a törvénymódosítás részleteiről elmondta: mivel az európai uniós csatlakozás óta szőlőt telepíteni és kivágni csak engedéllyel lehet, a kormány döntése - maximum 500 ezer forintos bírság megfizetésével - lehetőséget ad az utólagos engedélyezésre. A törvénymódosítás értelmében a jelenlegi 50 hektár helyett 500 hektár szőlőterületre lesz szükség a hegyközség alapításához, aminek eredményeként a jelenlegi 216-ról 179-re csökken a hegyközségek száma.

A nagyobb méretű hegyközségek biztosabb pénzügyi és szakmai alapot képesek majd teremteni az uniós tagsággal egyre összetettebbé és felelősségteljesebbé váló feladatok ellátására, valamint a tagok érdekeit is jobban tudják képviselni - mondta Budai Bernadett.

A kormánydöntés értelmében módosulnak a kötelező hegyközségi tagság feltételei:ezentúl csak az 1.000 négyzetméteres, illetve annál nagyobb ültetvények esetén lesz kötelező a tagság, de a magyar borok minőségének védelme érdekében ez a borvidékekre nem vonatkozik. Az 1.000 négyzetméter alatti szőlőterületek tulajdonosaira ezentúl csak nyilvántartásba vételi kötelezettség hárul - mondta a kormányszóvivő.

A hegyközségek költségvetését biztosabbá, megalapozottabbá teszi a járulékminimum bevezetése. Ugyancsak bevezetésre kerül a mulasztási bírság, amely lehetővé teszi a borok forgalomba hozatalához hiányzó engedélyek - például származási bizonyítvány - bírság ellenében történő, utólagos beszerzését.

A módosítások széles kört érintenek, mivel Magyarországon mintegy 130 ezer szőlőtermelő van. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint a törvénymódosítással az eddiginél hatékonyabb szervezetet tudnak létrehozni és működtetni, s jelentősen emelkedni fog a hegyközségekben végzett munka szakmai színvonala is.

Kiss László szerint az 1994-ben elfogadott törvény aktualizálására megvolt "a szakmai és kormányzati összhang". Mint mondta, a hegyközségi szervezet jelenleg alulfinanszírozott: 2006-hoz viszonyítva mintegy felére csökkent a működésükhöz nyújtott állami támogatás. Ezért a törvénymódosítás értelmében végrehajtott átalakításhoz szükség van a kormány támogatására.

Font Sándor, a Fidesz szakpolitikusa az MTI-nek adott nyilatkozatában azt mondta: a magyar borászatnak nem azok a problémái jelenleg, amelyekre a kormány a törvényjavaslatban választ szeretne adni. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a hegyközségek 2004-ben még 600 millió forintos támogatást, "üzemelési költséget" kaptak, addig - ahogy az idén és tavaly is -, 2008-ban is mindössze 135 millió forintot kapnak.

A hegyközségek állami és uniós feladatokat vesznek át, ezek között a származási bizonylatok kiállítását és a regisztrációt, ami komoly szakmai és technikai hátteret igényel - mutatott rá, miért tartja kevésnek a tervezett összeget. Annak az aggodalmának is hangot adott, hogy Magyarország néhány éven belül borimportra szorul.

Font Sándor szerint a kormány továbbra sem mert a egyik kényes kérdéshez, a számla nélküli borforgalmazáshoz hozzányúlni. Becsült adatok alapján a borok fele számla nélkül kerül forgalomba, ez nemcsak a költségvetést, de a becsületes gazdálkodókat is sújtja - figyelmeztetett.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok