MINDEN HARMADIK LITER MAGYAR BOR HAMISÍTOTT?

2009-07-20 | stop.hu
Az MDF kezdeményezi, hogy a jövőben harminc napos pincebezárással szankcionálják a borhamisításon ért cégeket. Ezt azért is tartják elengedhetetlennek, mert becslésük szerint a forgalomba kerülő magyar borok legalább harminc százaléka hamisítvány.

A kezdeményezés okáról Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő elmondta: a jelenlegi bortörvény másfél százalék alkoholfok emelést engedélyez répacukor hozzáadásával, az efölött mért érték már borhamisításnak minősül.
MINDEN HARMADIK LITER MAGYAR BOR HAMISÍTOTT?

Ezt a rendelkezést a borászok többsége jónak gondolja, sokkal nagyobb probléma, hogy a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Borminősítési Igazgatósága ellenőrzési és bírságolási gyakorlata rugalmatlan és így kiskaput hagy a borhamisítók számára. "Elvben hiába számolhatnak az elmarasztaltak legalább 30 napos pincebezárással, ha a hatóság a végrehajtás során nem a pincéket, hanem a cégeket veszi alapul. Így gyakran előfordul, hogy a büntetés kiszabása után ugyanazok, ugyanazon a helyen, ám más cégnévvel folytatják tevékenységüket. Jelenleg ez a kiskapu nyitva áll, és a borhamisítók nem is haboznak élni a lehetőséggel" - világított rá a problémára a jobboldali politikus.

Mivel a magyar konzervatívok fontosnak érzik a kiváló hazai borok minősége megóvását és a tisztességes borászok piaci védelmét, ezért az MDF indítványozza a joghézag mielőbbi megszüntetését. Javasolják, hogy a Borminősítési Igazgatóság a jövőben a munkajogi gyakorlathoz hasonlóan járjon el, azaz ha valaki ugyanazon a helyen ugyanazt a feladatot látja el, akkor munkaviszonyát megváltozott cégnév esetén is folyamatosnak kell tekinteni. A módosítást követően tehát a hatóság nem a cég tevékenységét függesztené fel, hanem - a valódi jogalkotói szándékkal egyezően - a pincét záratná be. Ezáltal nemcsak papíron, hanem a valóságban is bűnhődhetnének a csalók.

Lengyel úgy véli, ezzel az apró, ám lényegi jogszabály-változtatással jelentős előrelépést tehetnének a méltán híres magyar bor minősége, valamint a tisztességes borászok becsülete védelméért. "Különösen aktuális ez a téma most, a szüret, illetve a borkészítés kezdetének közeledtével, ezért a Magyar Demokrata Fórum felszólítja a kormányt, haladéktalanul tegye meg a szükséges lépéseket" - közölte, hozzátéve: bíznak benne, hogy kezdeményezésük még az idén célt érhet. A STOP azon kérdésére, mennyi lehet a hazai hamisított bor aránya, úgy felelt: a vizsgálatok azt mutatják, hogy a piacra kerülő italok mintegy 30 százalékánál fordul elő valamilyen szabálytalanság. Ezek skálája meglehetősen széles, a címkézés pontatlanságától kezdve egészen a citromsav adagolásáig. A vétkezők kiközösítését egyébiránt az is nehezíti, hogy a közegen belül nincs meg a kellő összefogás. Ennek egyik példája, hogy komoly feszültséget gerjeszt, hogy akik nagy mennyiségben termelnek bort, nem használhatják az említett kiskaput - ráadásul a közteherviselésből is jobban ki kell venni a részüket.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok