MENTŐÖV - BOROKKAL A VÖRÖSISZAP KÁROSULTAKÉRT!

Az In Vino Veritas Borkereskedés három pincészettel és kereskedelmi partnereivel fogott össze a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Pénzadományt gyűjtenek a vörösiszap által leginkább sújtott Devecser községnek, mégpedig úgy, hogy a három borászat 2010-es újborának eladásakor palackonként 50 Ft-ot egy segélyalapra különítenek el.

A pénzadományhoz mindenki hozzátesz, az 50 Ft egyik felét az In Vino Veritas Borkereskedés, a másik felét az egyes borászatok – a villányi Vylyan Pincészet, a mátrai Bárdos és Fia és az egri Juhász Testvérek - állják.
MENTŐÖV - BOROKKAL A VÖRÖSISZAP KÁROSULTAKÉRT!

Tapasztalat, hogy az újborok színre lépését minden évben nagy érdeklődés övezi, ezért gondolják úgy, hogy a 2010-es újborok garantálják a segélyakció sikerét. A borok novemberben lépnek színre, s a hónap végéig (2010. november 1-30-ig) összegyűlt pénzösszeg a Magyar Kármentő Alap 11794022 22222222 számú számlájára kerül. A segély jelképes átadása személyesen történik majd, az adományt Devecser polgármestere veszi át.

A borkedvelők - akik nem mellékesen a jó célt is szívesen támogatják - éttermekben, jelentősebb borszaküzletekben és kereskedelmi láncokban találhatják meg segélyakció borait, melyek a palackon jól láthatóan viselik a mentőövet ábrázoló matricát!

Bogyólé 2010 - a kisharsányi Vylyan Pincészet újbora (Villányi védett eredetű classicus száraz vörösbor)
Egri Primőr Rosé 2010 - a Juhász Testvérek Pincészetéből, Egerszalókról (száraz minőségi rosébor)
Mátrai Irsai Olivér 2010 – a farkasmályi Bárdos és Fia pincéjéből (száraz minőségi fehérbor)

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok