Megvan, ki megy a Bocuse d’Or európai döntőjébe

2016-02-19 | 24.hu | Szerző: Medvegy Gábor

Szarvasborjúból és kecsegéből kellett főzni.

Megvan, ki megy a Bocuse d’Or európai döntőjébe

Széll Tamás képviseli majd hazánkat a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjén. Hat induló közül bizonyult a legjobbnak a csütörtöki magyar döntőn. 

A szervezők közleményéből kiderül: a versenyzők szarvasborjú combjából és gerincéből készítettek tálon bemutatott húsételt, illetve kecsegéből és annak kaviárjából egy tányéron bemutatott halételt. Ezekhez fele arányban zöldséget, gyümölcsöt, friss zöldeket és fűszereket kellett használniuk. Fontos szempont volt, hogy a megadott alapanyagokból eredeti, kreatív ételkülönlegességek szülessenek.

A nyertes, az Onyx étterem séfje már korábban is eredményesen szerepelt a Bocuse d’Or-on, rajta kívül Győrffy Árpád (Kollázs, Four Seasons), Pohner Ádám (Olimpia), Sándor Rodrigo (Costes Downtown), Szabó László (Sodexo) és Volenter István (67) versenyzett az európai döntőbe jutásért. Pohner végzett a második, Volenter a harmadik helyen.

Az európai döntő ugyancsak Budapesten lesz, május 10-11-én. A zsűri, egyben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke azt mondta: bizakodva tekintenek az európai megmérettetés elé, „soha nem rendeztek Magyarországon ilyen nívós versenyt”. Hamvas Zoltán szerint ez annak jele, hogy a magyar gasztronómia az utóbbi időben hatalmas fejlődésen ment át.

A fogásokat 12 fős nemzetközi zsűri értékelte, ebbe hat tagot a döntősök delegálhattak, hatan pedig nemzetközi szaktekintélyként voltak jelen. Az ételek elbírálásakor az elsődleges szempont az íz, a prezentáció és az eredeti jelleg, valamint a tiszta, racionális anyagfelhasználásra épülő konyhai munka volt. Az európai döntőn azt is számba veszik, hogy mennyire jelennek meg az elkészült ételekben a magyar (gasztro)kulturális elemek, hagyományok.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok