Megválasztották a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit

2018-01-04 | Hírszerkesztő

Györgykovács Imre 2015-ös Nagy-Somlói Furmintja és Koch Csaba 2012-es Villányi Csanád Cuvée-je nyerte el a Magyar Borszakírók Körének Magyar Bor Nagydíját.

Megválasztották a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit

A Magyar Borszakírók Köre, amely két éve alakult és jelenleg 26 tagja van, második alkalommal teszi közzé azoknak a száraz és félszáraz, fehér és vörös boroknak a „Super 12” listáját, amelyeket az elmúlt évi kóstolási tapasztalataik alapján a legjobbaknak ítélt, illetve választja ki közülük a Magyar Bor Nagydíj nyerteseit – írja a szervezet csütörtöki közleményében.

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal – több forduló után – rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak. Ezt követően a 12-es listára felkerült borokat a tagokból alakított két bizottság kóstolja, illetve pontozással értékeli két-két alkalommal és sorrendben.

A „Super 12” listára – ezúttal 11 borvidéket képviselve – 12-12 fehér- és vörösbor került fel. A fehérek között Tokajt 3, Egert 2, a Nagy-Somlói és a Badacsonyi borvidéket 2-2, a Balaton-felvidéki, a Móri és a Neszmélyi borvidéket 1-1 bor képviselte.

A vörösborok esetében a Villányi borvidék 5, Eger 3, Szekszárd 2, a Dél-balatoni borvidék és a határon túliak 1-1 képviselője került a listára. A díjakat ünnepélyes keretek között január 27-én adják át a debreceni Déri Múzeumban.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok