MEGÚJULT MÁSFÉL SZÁZADOS PINCE

2009-04-29 | soprontv.hu
Befejeződött a Lővér Pince, Flandorffer Ignác által 1863-ban épített régi pinceágának felújítása.
A SOP-VIN Kft. 54 millió forintos beruházásában a tárolókapacitását is bővítette, közel 10 millió forint állami támogatással.

Az öreg pince felújítása alkalmával az utódok emléktábla állításával tisztelegtek Flandorffer Ignác bornagykereskedő emléke előtt, aki 1863-ban építette a Lőverek aljában a nagyszerű létesítményt.
A Lővér Pince régi pinceágának történelméről már a korábbi időszakok tárgyi emlékei is meséltek.
MEGÚJULT MÁSFÉL SZÁZADOS PINCE

A felújítás során, új díszkivilágítás készült, letisztították a falakat és közel 20 cm-i üledéktől szabadították meg a padozatot, amely után felszínre került az eredeti kövezet és fény derült az Öreg pince építészeti titkára is.

Az önerős 54 millió forint értékű beruházásban új hordók beállításával és a régiek felújításával növelte a tároló és érlelő kapacitását, a soproni borvidék egyik leginnovatívabb termelője, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alapból elnyert majd 10 millió forintos támogatással. A Kft. szakemberei a borvidék múltjának megőrzése mellett a jövője biztosítását is szem előtt tartják.

A SOP-VIN folytatni kívánja a felújításokat. A Lővér Pince külsejének átépítését tervezik. A 260 milliós beruházás támogatására, az Új Magyarország Fejlesztési Terv programhoz nyújtottak be pályázatot.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok