Megalakult az új elnökség a Magyar Bor Akadémián

2015-11-12 | Hírszerkesztő

A magyar bor ügyének szolgálatára és képviseletére 1992-ben alakult Magyar Bor Akadémia tisztújító közgyűlést tartott a közelmúltban.

Megalakult az új elnökség a Magyar Bor Akadémián

A 133 rendes, 12 örökös és 14 tiszteletbeli tagból álló szervezet új elnökség megválasztásáról döntött. A jelölő bizottság a személyek kiválasztásánál azt vette figyelembe, hogy az új elnökség vezetésével erősödjön az ágazat szereplőivel, a civil – borfogyasztó - társadalommal meglévő kapcsolat és a borágazat egyik megkerülhetetlen szakmai szervezetévé váljon a Magyar Bor Akadémia. Így ezáltal javuljon az érdekérvényesítő képessége az agrárkormányzat, a szakmai szervezetek irányába, továbbá elsődleges feladatok közé tartozzon a fiatal borász generáció megszólítása és aktivitásának fokozása a szervezeten belül.

A Magyar Bor Akadémia új elnöke Zilai Zoltán lett , a főtitkári posztot pedig Keményné Koncz Ildikó látja el. Az alelnökök, szőlő-bor ágazatban Frittmann János és Takler András, kommunikációért Sári Enikő felel, kulturális alelnök Zelnik József,míg a gasztronómiáé Niszkács Miklós lett. A kincstárnoki szerepet Balla Géza tölti be.

A Magyar Bor Akadémia – mint az egyik legrégebbi és legnagyobb ismertségű és társadalmi elismertségű szakmai civil szervezet - tagjai a 90-es évektől kezdődően közvetlen szakmai tanácsadással, rendezvényekkel, a gasztronómiával és vendéglátó szakmával kialakított kapcsolataival, a politikai és kulturális élet szereplőinek megnyerésével a borkultúra számára sok, mára kiemelkedően sikeres kis- és nagy borászat számára nyújtott pótolhatatlan segítséget.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok