MÁMORÍTÓ BORÉLMÉNY AZ ERDŐBÉNYEI KERTEKBEN

Idén második alkalommal rendezték meg az erdőbényei borászok a Bor, mámor… Bénye fesztivált. A tavaly első ízben megtartott össztelepülési kertipartinak hatalmas sikere volt, úgyhogy nagy reményekkel vártuk a folytatást, ami augusztus 7-én került megrendezésre.

A bor elválaszthatatlan része a gasztronómiának, nem volt ezzel másként ez a fesztivál sem. Tokaji borok és Zempléni ízek, hangoztatták a szórólapok. Míg tavaly gasztrobloggerek álmodták meg a borokra komponált ételkülönlegességeket, addig az idei évben hegyaljai vendéglátósok tettek ki magukért. Bényei Fogadó, Mádi Kúria, Oroszlános Borvendégló, Ős Kaján Étterem, csak hogy párat említsek az országosan is ismert tokaji gourmandok közül.
MÁMORÍTÓ BORÉLMÉNY AZ ERDŐBÉNYEI KERTEKBEN

A sűrű program megkívánta az egyéni programterv készítését. Mivel Erdőbényén már nem kaptunk szállást, így a tállyai Oroszlános Borvendéglő „Furmint” szobályába kvártélyoztuk be magunkat az előző éjszakára. A reggelinél a programfüzet alapján össze is állítottuk a napot. Kezdés a Katolikus templomban. Már a falu határában fogadnak bennünket az erdőbényei polgárőrök, akik parkolási tanácsokkal és programfüzettel köszöntötték az érkezőket. Rutinosak voltunk és a Hunyadi János utcában parkoltunk, ez mindenhez közel van, így könnyedén jutottunk el a helyszínekre.

Katolikus templom, 12:00 óra, Fráter György Gospel kórus. Volt fogalmunk a gospelről, hiszen Whoopi Goldberg Apácashow című filmje mindenki számára megkedveltette e műfajt, de élőben hallgatni egy katolikus középiskola diákjait, az azért teljesen más. Elég, ha annyit mondok, hogy teltház, annyira, hogy a gyerekek, mint az orgona tartalék sípjai lepték el törökülésben a templom szőnyegét. Fantasztikus műsor és hálás közönség töltötte be isten házát.

Ezt követően ideje volt ebéd után nézni, úgyhogy „felszaladtunk” a Béres Szőlőbirtokra, ahol a házigazdák meleg fogadtatása mellé meleg ételek és hűtött borok párosultak. Nehéz visszaidézni az Oroszlános Borvendéglő remekbeszabott ételeinek kulináris elnevezéseit, de az biztos, hogy egy fantasztikus gombaleves és birkaragú csillapította éhségünket. Igazi gyerekbarát környezet fogadta itt a családosokat: rajzolás, üvegfestés borosüvegre, aszfaltkréta a hordóra és hozzá az a mérhetetlen kedvesség, amit Béreséknél mint egy igazi védjegyet, mindig megtalálunk.

A református templomban duóvá zsugorodott tercett töltötte meg zenével a teret. Az előadás előtt és azt követően bekukkantottunk az Ábrahám Pincéhez és Homonna Attilához. Az előző helyen Dalit, míg Attilánál a Sárga Borház Vendéglő ételeit lehetett a kiváló tokaji borok mellé kóstolni.

Mivel három és fél éves lányunk, Hédi is velünk fesztiválozott, így nagyon vártuk Gryllus Vilmos előadását, amit a Magita Hotel helyett a Karádi-Berger Borászat árnyas ligetében tartottak meg. Ez jó döntésnek bizonyult, mert kicsik és nagyok pokrócokra telepedve népesítették be az udvar pázsitját.

Alföldhöz szokott lányom hamar kifáradt a dimbes-dombos település utcáin biciklizve, így a biciklizés utáni „Biciklizős” lemezbemutatót követve úgy döntöttünk – 19:00 óra magasságában – hogy ideje hazafelé indulnunk. Felét sem tudtuk teljesíteni az előre eltervezett programunknak, de így is csodaszép emlékekkel gazdagodva hagytuk magunk mögött a hegyaljai dombok lebukó napba burkolózó lankáit.

Sokak szerint idén kevesebben voltak, mint az első évben. Magyarázható ez a válsággal, a hét időjárásának szeszélyességével, de aki mégis eljött az erdőbényei kertekbe, az idén sem csalódott.

Kiváló borok, remek főztök, baráti beszélgetések, nagyszerű programok, ez jellemezte a 2010-es Bor, mámor… Bénye Fesztivált.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok