MAGYARORSZÁGON NEM DÍVIK A KULTURÁLT BORFOGYASZTÁS

2007-07-31 | www.mti.hu
MAGYARORSZÁGON NEM DÍVIK A KULTURÁLT BORFOGYASZTÁS

Nyilvános borbírálattal, borkóstolóval, hangulatos programokkal egy héten át reggel hat órától éjfélig tart a borfesztivál Keszthelyen, a Balaton-parton. A történelmi Zala vármegye és a Balaton-felvidék legjobb minőségű borait kínálják a kedden elkezdődött borünnepen.
Kálmánné Bodó Edit, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a tizenötödik jubileumi borfesztiválon előtérbe került a fokmérő: idén csak a szakértői zsűri által kiválasztott tizennégy, kiváló minőségű bort termelő pincészet vehet részt a zalai dombokon és a Balaton-felvidéken termelt borok seregszemléjén. A látogatók így is közel száz borfajta közül válogathatnak, és majd a közönség szavazatai alapján ítélik oda a Legjobb bor és a Legjobb pincészet címet.

A XV. Zalai Borcégér keretében pénteken szakmai napot rendeznek, ahol a szőlő-bor ágazat helyzetéről tart előadást az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Font Sándor az MTI kérdésére elmondta, hogy a magyar borászat mind a 22 borvidéken sokat fejlődött az utóbbi időkben, de nagy kihívás elé állítja a gazdálkodókat, ha az Országgyűlés a szőlő és bor-reformtervezetet változtatás nélkül elfogadja.

Hangsúlyozta, hogy ő maga nem ért egyet az Európai Unió azon irányelvével, amely, mint mondta, kizárólag közgazdasági alapon szemléli és tömegtermeléssé próbálja átalakítani a borászatot. A hazai borászatnak továbbra is meg kell maradnia a családi kötöttségek mellett, hogy a jó és nemes borfajták beazonosítható termékként kerüljenek a piacra.

A termelőknek azzal is szembesülniük kell, hogy Magyarországon még nem jellemző a kulturált borfogyasztás és az élettani hatásait sem ismerik.

Több ezer borfogyasztón és bort nem fogyasztón végeztek egészségi vizsgálatokat. A tudományos kutatások egyértelműen kimutatták, hogy 40-60 százalékkal csökken a betegség - szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, rákos megbetegedések - kialakulásának a kockázata mindazoknál, akik naponta 2-3 deciliter minőségi bort fogyasztanak - mondta végül Font Sándo
r.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok