MAGYAR HÓNAP A VIKING LINE-NAL

MAGYAR HÓNAP A VIKING LINE-NAL

A világ egyik legnagyobb duty free vásárlója, a Viking Line skandináv hajózási társaság és a Magyar Turizmus Zrt közös szervezésében októberben magyar hónap lesz a skandináv vizeken közlekedő Viking hajókon. Az országpromócióban a magyar borok is komoly szerepet kapnak.

A promóciós program várhatóan 250 ezer embert érint közvetlenül, a kapcsolódó reklámtevékenység pedig 3-4 millió emberhez jut majd el. A program során az ételek és a zene mellett fontos szerep jut a bornak is.

A borok beszerzése céljából a Viking Line szakemberei számára kóstolót szervezünk, amelyre május 8-án kerül sor a Hilton Budapest szállodában. A beszerzők 15 féle bort terveznek vásárolni, összesen 15 ezer palack mennyiségben. Nagyrészt az ún. basic kategória (50-70 SEK, ill. 5-7 EUR kiskereskedelmi ár) iránt érdeklődnek, de 4-5 közepkategóriás (kb. 100 SEK, ill. 10 EUR körüli kiskereskedelmi ár), illetve néhány magasabb árfekvésű tételt is szeretnének a szelekcióba.

Magyar promócióról lévén szó, értelemszerűen előnyt élveznek a hazai fajták és az azokat is tartalmazó házasítások, másrészt kiemelkedően fontos a versenyképes ár-érték arány. Az egyszeri promóciós és értékesítési lehetőségen túl, a programon keresztül a jól teljesítők a Viking állandó kínálatába is bekerülhetnek.

A borokat (cégenként legfeljebb 2 minta, mintánként 3 palack) legkésőbb május 7., szerda délután 2 óráig  a Hilton Budapest szállodába (Budai Várnegyed, Hess András tér 1-3.) kell beszállítani Szikszai István, a Hilton beverage managere számára (tel: 06 1 889 6707), "Viking" jeligével. Kérjük, hogy a borokhoz ne felejtsék csatolni a szállítólevelet.

Figyelem! A sikeresen pályázó borok után a Magyar Turizmus Zrt. marketing hozzájárulást szed, amelyből a teljes promóciós program költségeinek mintegy negyedét kívánja fedezni. A hozzájárulás mértéke a vásárolt palackszámtól függ, maximum 250 Ft/palack. A mintákat csak abban az esetben tudjuk befogadni a kóstolóra, amennyiben az alábbi nyilatkozatot aláírva és kitöltve faxon megküldik a 06 1 413 75 28-as számra.

Nyilatkozat - Magyar Turizmus Zrt.

Kérjük, hogy a beküldött minták adatait tüntessék fel az alább letölthető adatlapon, és azt küldjék vissza az info@bormarketing.hu email címre, esetleg faxolják el a fenti fax számra. A mintákat csak abban az esetben tudjuk befogadni, amennyiben az adatlap is megérkezik a fent megjelölt határidőre!!!

Adatlap - Viking Line borkóstoló

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok