Jelentősen visszaesett a pécsi kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma az elmúlt öt évben, de a megye sincs irigylésre méltó helyzetben. Az okokról nem szakembereket, hanem turistákat kérdeztünk, szerintük mi állhat emögött.

Edével és barátnőjével a Széchenyi téren futottunk össze pénteken délelőtt, pünkösdre érkeztek, épp a dzsámit fotózták. A harmincas évei elején járó informatikus-tanítónő pár egy elegáns panzióban szállt meg.

Budapestről érkeztek, maradt még tavalyról némi üdülési csekkjük, ezt felhasználva utaztak Pécsre pünkösdölni. IC-vel jöttek, az utat Ede nem vállalta, rosszakat hallott a 6-os útról, de a zéró tolerancia miatt egyébként is jobbnak látta a vonatozást, habár a háromórás út lelohasztotta.

Korábban egyikük sem járt Pécsett, de a török kori emlékekről hallottak, s arra, valamint a Csontváry-kiállításra kíváncsiak voltak. Hogy elutaznak-e máshová is? Nem volt különösebb tervük, a szállodában hallottak a palkonyai pincékről, de vasárnap már utaznak haza, szombaton viszont amúgy is Villányba készültek, a leghíresebb termelők neve nem volt ismeretlen előttük. Kérdésünkre Baranyából még Mohács, Siklós és Szigetvár neve ugrott be nekik, a várak és Ede történelem iránti szenvedélye miatt.

Háromnegyed óra alatt további négy, rövidebb beszélgetést folytattunk a belvárosban kattintgató turistákkal, s megdöbbentő módon szinte ugyanazt ismerték mindannyian, apró eltérésekkel. Egy ötvenes szombathelyi pár férfi tagja – miután nagy horgász –, valamikor a nyolcvanas évek végén járt Orfűn is, ami nagy élmény volt számára.

Abaligetet, Magyarhertelendet, Bólyt, Bikalt egy turista sem említette, rákérdezésre viszont a cseppkőbarlang rémlett többeknek.

Amit viszont egyöntetűen kiemeltek, az a tűrhetetlen közlekedés volt, a legtöbbek útja a fővárosból vagy azon keresztül vezetett Pécsre. Onnan is két és fél, háromórás utazással kell számolni Pécsre, amit soknak találtak. Aki már megjárta Villányt, azzal az úttal sem volt megelégedve, holott vitték, mikrobusszal.

Azt is kifogásolták többen, hogy nálunk kevés az úgynevezett wellness-szálló, s miután ilyet nem, vagy csak drágán találtak, változtattak elképzelésükön, amikor Baranyába látogattak.

A pécsi idegenforgalom alakulásáról a közelmúltban elkészített átfogó elemzés szerint 2003 óta egyre kevesebben látogatnak el a megyeszékhelyre, s Baranyába is. Pedig a Pécshez hasonló városok idegenforgalma nő. Tavaly huszonöt százalékkal kevesebben érkeztek Pécsre, mint hat éve. A szakemberek úgy látják, a visszaesésben az is közrejátszik, hogy az alacsonyabb kategóriájú, de jó minőségű szálláshelyek nálunk mélyrepülésben vannak, pedig ezekre nagy a kereslet.

Vélemények a látogatóktól Hankó Viktor (23) újságíró, Szeged: – Levelezős egyetemi tanulmányaim kapcsán ismertem meg Pécset. Igaznak találom az állítást, miszerint az egyetlen mediterrán hangulatú település hazánkban. Pezsgő hangulatú város. Villányban is jártam több alkalommal. Sajnálom, hogy nehezen lehet eljutni Pécsre, s hogy az EKF körüli huzavona nem fest jó képet a városról. Horváth Tamás (27) egyetemi hallgató, Sopron: – Több alkalommal jártam Baranyában, mert élnek Villányban, Villánykövesden barátaim. Pécsen kívül ezért ezt a környéket ismerem, de jártam már Bólyban, Magyarhertelenden, Orfűn, Harkányban is. A fővároson kívül máshová nem utazom ilyen sűrűn, de ez a jó barátság, s persze a kitűnő villányi borok miatt is van. Suhajda Gábor (24) programozó, designer, Békéscsaba: – Szeretem Pécset és környékét, sok emlékem van róla, többször jártam arrafelé, s még fogok is. A Pécsi-tó és Orfű a kedvenc helyem az országban, egy osztálykiránduláson jártam ott először, s akkor láttam a siklósi várat és a villányi borvidéket is. Gond, hogy Békéscsabáról csak 5-6 órás buszozással, vagy Budapesten keresztül lehet eljutni. Botyánszki Vince (22) egyetemista, Veszprém: – Bár veszprémi egyetemistaként sokfelé járok a Dunántúlon, mégsem voltam még Baranyában. Pedig Pécs a nagyszüleimet jelenti, ők ott ismerkedtek meg úgy, hogy egyikük sem volt odavalósi. Nagyapám és barátja egy szálloda halljában várakozott, amikor nagymamám belépett. Nagyapám, őt meglátva annyit mondott: „az a nő lesz a feleségem”.