Tokaj szőlővesszein...
A napi kamionforgalom hangján-bűzén naponta edződő, békés kisváros Bodroggal határos sarkaiból is kimozdul ilyenkor és lakossága megtöbbszöröződik. Az egyetlen nagyobb, állatkerten kívüli élelmiszer forrásként szolgáló piros tetejű boltban ezáltal délelőtt 10 órától már folyamatosan cserélődik a hídon áthömpölygő, kajára éhes másnaposok halmaza. Piroska néni mindezt előre tudja és már korán reggel bevásárolt. Az egy szem biztonsági őr viszont Zemplénben honos hiúz módjára, árgus szemekkel és felálló füllel szüntelen figyel. Szegényt ilyen öt napos stressz egész évben nem éri, szóval azóta biztosan ő is az egyik tufába vájt borszanatóriumban deliriumosan hibernálódik.

A főutcán délelőtt asztalra borult punkok dologtalanul sorjáznak és a nagy parkoló közkútja a heveny kánikulában szintén népszerű vízvételi, locsolási és hajmosási helyszín. A fitt ifjúság tagjai közül még a lankás Finánc-dombi kilátóhoz is kevesen vánszorognak fel, a Nagy-Kopasz csúcsára pedig csak a legelszántabb sportemberek merészkednek. Ők az adrenalin bombát testükben ketyegtető downhill versenyzők, akik teleszkópos drótszamaraikon olykor négy perces szintidőn belül döngetnek le a temetőhöz kijelölt búfelejtő lejtőn. Onnan már csak néhány lépés a Világörökség kultúrtáj szívében körülhálózsákozott templom, azaz főtéri lebuj, ahol a vidék egyik legelegánsabb, patinás bútorzatú éttermében félmeztelen sörhassal és tetováltan feszt’ fogyasztják a rendezvény csóró szegmensének szánt szerény áru és összetételű menüjét. (A szomszéd falu nívós Lebujában tiltják a fürdőruhás vendégek kiszolgálását!) Aktuális Himnusz-átirat szerint: Tokaj szőlővesszein hónaljnedvet csepegtettél, így az önmaga által megalázott vendéglátó egységet egységesen elhagyva merészkedünk tovább a Rákóczi utcában.

Csodák csodája, az egyik bolt ablaktábláján diszkrét cédula: „Elveszett bábu keresi gazdiját!”. Az állandó dekorációként csendesen szolgáló, embernagyságú szalmalényt sem kímélte a siserehad. Hirtelen minden kapualjban rögtönzött borkimérés ölt testet, ahol a pápákhoz méltatlan kannás furminttal borzolják sommelier kedélyemet. A föld alatt sem rózsásabb ám a helyzet! A központi pincében kapásból műanyag pohárba fejtenék a bolgárkertészes aszúságot, ha a gourmand móka kedvéért mindezt egyenesen plasztik hordóból engedném... A Hímesudvart viszont dicséret illeti, mert féláras akció keretében, kérés nélkül asztali italhűtővel szervírozzák cuvéejüket a nyírt füvű kert árnyas diófája alá. Odébb a kapualjban kalapozva valaki félrészegen Tankcsapdát énekel, már ha valakit érdekel...

Hídon át, az angyalát!
A közúti Tisza-hídon most lakossági tiltakozás ellenére magától blokkolt a gépjármű forgalom, a járófelületen szűkösen lépdelnek a kacskaringózók. Még a sokat látott és e helyütt elátkozott TIR-esek is lassan lavíroznak vontatmányukkal a gőzölgő flaszteren. A hordaléktól és szennytől felkavart folyóban a tiltás ellenére úsznak-tisztálkodnak a kerítésen kívül rekedt East Siderek. Mert valódi mezítlábas fesztivál ez a legaljának, ahol tompul az agy és a különbség menedzser és szakmunkás között. Kelet-Magyarország legnagyobb dzsemborijából könnyedén kiszűrhető az ide jellemző hanglejtés és a szigetes vigéckedés sem visz előrébb a lángossütő felé.

Poharas a dinnye, magyar a hallé, szeméttől bokáig díszeleg az allé. A Balatontól érkezett grilleseknél büdös a csülök, a reklamálásért cserébe ugyanakkora kolbászdarabbal kompenzálnak. A főszponzor söre minőségéhez képest kimondottan drága és a megszokott űrmérték éppen egy decivel kevesebb. De a nyolcas betűtípussal vésett árlistáról előzetesen még szemüveggel sem vehet senki tisztességesen tudomást. A brutális mérvű tömegfogyasztás ellenére sincsenek ezek rendjén, kérem!

Vihar a pusztán
Sátortenger, töppedt tinik, lomhegyek, szokásos hazai fellépők, porral oltók, combos programok és tematikus színpadok. A fő fellépők közül a galád módon kisbetűs dj settel beharangozott Faithless talmiságát kifütyüli a tömeg, mert itt minden előadóhoz emberléptékű közelség társul. Gond nélkül besétálhatsz a kordonok felé, hiszen a közönség balhé nélküli egyenlőségben érzi jól egymást és magát. A gyors és naprakész tájékoztatásukra viszont nagyobb gondot illene fordítani ezekben a viharos időkben. Szombaton este Armageddontól tartva tudatosan elnémult a nagyszinpad, mert valóban jobb félni, mint villámmal csapatni!

A szervezők hermetikusan lezárták a fő attrakciót és a sorozatos téves riasztások után már semmit sem konferáltak a hangosba, ami kaotikus info-kavalkádhoz vezetett. A zivatar késett és szerencsére ereje is lanyhult, de a pusztítónak beharangozott világvégétől és a koncertek elmaradásától tartva sokan be sem jöttek fesztiválozni, a karszalagosok közül pedig jelentős számban idő előtt összecsomagoltak és sietősen szedték a sátorfáikat.

Az utolsó nap reggelén azután tovább folytatódott az önkéntes evakuálás, melynek arányán az elhagyott kincsekre okosan vadászó, guberáló kisebbség sem tudott már javítani. A tereprendezést és talajfrissítést a következő zöldárra bízzák és a beltenger hullámai fodrozzák majd múltba, milyen szerelmes lett belém az a Karamazovokon kamaszosodott, kanos-Kamazos amazon Rakamazon... Valamit visz a víz. De vajon hoz-e annyit?