LASSÍTSON IDŐBEN! EZ ITT MÁR VILLÁNY!

Ma délután átadják az M6-os autópálya mindkét új szakaszát, azt viszont nem tudni, van-e használatba vételi engedély.

Az M6 autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szaksza ma, március 31.-én 18 órától nyílik meg a forgalom számára. Az autópálya megnyitása után rögtön fizetős lesz - tudtuk meg az autópálya mérnökség, szekszárdi szakaszáért felelős diszpécser szolgálatától.
LASSÍTSON IDŐBEN! EZ ITT MÁR VILLÁNY!

Régóta várt eseménynek lehetnek tanúi azok, akik szerdán kilátogatnak a Pécsről Harkány felé vezető 58-as út és az autópálya kereszteződéséhez: délután fél négykor átadják az M6/M60-as jelzésű autópálya Szekszárd–Bóly–Pécs közötti szakaszát. Az ünnepségén avatóbeszédet mond és a szalagot átvágja Hónig Péter közlekedési miniszter. Az eseményen részt vesz és köszöntőt mond Szili Katalin, valamint Mesterházy Attila országgyűlési képviselő is. Ezt követően öt órától Páva Zsolt, Pécs polgármestere mond köszöntőt, majd ingyenes koncertekre várják az ünneplőket. Az esemény színhelyére 16, 17 és 18 órakor ingyenes autóbuszjáratok indulnak az Árkád északi megállójából.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok