KÜZDŐTÉREN A KOVÁCS NIMRÓD WINERY BORAI

Mint már évek óta, az egri borok egy napra ismét a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületébe költöznek, ahol bárki megismerkedhet velük, és alkotóikkal.

Az egész napon át tartó program idén minden várakozást felülmúl, hiszen 29 borászat mutatkozik be közel 150 borral. A borászatok között természetesen ott lesz a Kovács Nimród Winery, amely sikeres évet tudhat maga mögött.
KÜZDŐTÉREN A KOVÁCS NIMRÓD WINERY BORAI

A céltudatos építkezés egyik kimagasló eredménye, hogy két boruk a Chardonnay Battonage 2007, amely a Pannon Bormustra csúcsbora is lett és az NJK 2006 Prestige Reserve díjat nyert.

E két kiváló bor mellett, amelyek a fogyasztók körében már népszerűvé váltak, a pincészet bemutatja azokat a borait is – Pinot Noir 2007, Syrah 2007, NJK 2005, Rhapsody 2006 - , amelyek minőségben, ár- érték arányban nemzetközi szinten is megállják a helyüket. Sőt, a fiatal látogatók érdeklődésére számítva a magas, csúcsminőségű és díjazott borok mellett megkóstolhatók lesznek az egri pincészet új és elérhető árú, a mindennapi fogyasztásra ajánlott borai – az Egri Fehér, az Egri Vörös, az Egri Rose, az Egri Kékfrankos 2006 – is.

Az egri borok akadémiai bemutatóján komoly felhozatalra lehet számítani, hiszen ott lesznek a Bakondi, Bolyki, Demeter, Dula, Gál, Csutorás, Korona, Hagymási, Hangácsi, Ostoros, Pók, Thummerer, Tóth, a Varsányi és természetesen a St. Andrea Pincészet képviselői.

A kapuk 10 órakor nyílnak és a borrajongók késő délutánig (18.00 óra) élvezhetik az egri vörös és fehér borok különleges íz- és illatvilágát. A kezdő hangulatról Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó gondoskodik, akik a Kárpát-medence népzenei kincsét dolgozták át a mai ember fülére idomítva.

Belépőjegy a helyszínen 2000.- Ft-ért váltható, amely feljogosítja a látogatót arra, hogy kedve szerint ismerkedjen az összes kiállított borral és a jelen lévő borászokkal. A szervezők a fiatal generációnak 50% kedvezménnyel kínálják az egri borkultúra megismerésének lehetőségét: a diákigazolvány felmutatásával 1000.- Ft-ért tehetnek felfedező körutat a legkiválóbb egri borok barátságos küzdőterén. Aki ellátogat a rendezvényre, egy elegáns kóstolópoharat is kap ajándékba.

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia
Időpont: 2010. február 27. szombat 10-18 óráig
Belépőjegy: 2.000 Ft/fő
Diák belépő érvényes diákigazolvány felmutatásával: 1.000.- Ft

Jöjjön el, és kóstolja meg a Kovács Nimród Winery és az Egri Borvidék legendás borait!

További információ:
Marsi Orsolya: 06-70-452-2626
orsolya@kovacsnimrodwinery.com
Borászat bemutatása »

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok