KÓSA LAJOS BEVALLOTTA

Múlt héten szerdán a Debreceni Egyetem főépületében kerekasztal beszélgetés zajlott, melyre Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere is hivatalos volt.

A 16:00 órakor kezdődött rendezvényt az egyetem díszudvarában megtartott borbemutató és kóstoló követte, ahol az ország különböző pontjáról érkezett fiatal borászok kínálták boraikat. A közel másfél órás beszélgetést követően itt bárki leöblíthette a kiszáradt torkát a tokaji, villányi, egri és móri borokkal.
KÓSA LAJOS BEVALLOTTA

A JunBOR rendezvényén a téma a VBK, azaz a vörösboros-kóla , illetve tágabb értelemben a fiatalok borfogyasztási szokásai voltak. A meghívott beszélgetőpartnerek elmesélték első találkozásukat a borral és a boroskólával.

Kovács Pál, a debreceni Esszencia Borszaküzlet tulajdonosa kifejtette, hogy valójában nem meglepő a két ital házasítása, mivel genetikailag szervezetünk kódolva van a magas kalóriabevitel igényére és fiatal korban mi sem egyszerűbb a felnőttéváláshoz, mint a már megszokott üdítőitalt elkeverni a „fanyar”, de felnőttesen alkoholos vörösborral.

Kósa Lajos töredelmesen bevallotta, hogy a tokaji borok szerelmese és kifejezetten fröccsrajongó. A minőségi borfogyasztás problémáját a fiatalok körében egészen egyszerűen a magas árban látja. A jó ár-érték arányú borok többsége a fiatalok számára megfizethetetlen, ezért van az, hogy nemcsak a fiatalok, de a magyar társadalom jelentős része is inkább sörfogyasztó és csak alkalomszerűen iszik bort. A borkultúránk rossz állapotát leginkább a nem megfelelően képzett éttermi személyzettel és idegen gasztronómiai szokások átvételével magyarázza.

Hernyák Tamás, aki borász és gasztronómus is egy személyben, inkább az alapanyagok minőségének eltérésében látja a nagyobb problémát, de abban ő is egyetértett, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a fiatalok borhoz és minőségi étkezéshez való megismertetésének folyamatát.

Gál Tibor fiatal egri borász véleménye szerint meg kell tanulnunk a jó bort nemcsak értékelni, de érteni is. A tudatos nevelésnek igen fontos szerepet kellene játszania nemcsak a gasztronómia és borfogyasztás, de az élet minden területén.

Ipacs Géza grafikus sok neves magyar borászatnak tervez boroscímkéket. Szerinte nemcsak a borfogyasztásban, de az élet minden területén ki van téve a vásárló a termékek által sugallt érzelemképeknek. Elmondása szerint Bikavér címkének elhagyhatatlan színe a vörös, mivel a fogyasztóban ez a két elem nagyon erősen összetársult.

Az érdekes beszélgetés során ugyan arra nem kaptunk választ, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a fiatalok borfogyasztási szokásait megreformáljuk, de ez az alkalom is lehetőség volt arra, hogy sokak szemét felnyissuk: igenis van jó magyar bor és vétek ezt a természet adta nedűt egy teljesen művi cukorsziruppal nyakon önteni.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok