KORHATÁR NÉLKÜL - MÓRI BORNAPOK

A bornapok ugyan már réges-régen elvesztette az újdonság varázsát, népszerűségéből azonban cseppet sem vesztett. Erről bárki meggyőződhetett a hétvégén a városban járva.

A helybeliek közül az idősebbek ünneplő ruhában, a fiatalabbak gyerekestül, nagymamástól mentek el megnézni vasárnap a Móri Bornapok hagyományos csúcspontját, a szüreti felvonulást.
KORHATÁR NÉLKÜL - MÓRI BORNAPOK

A kisváros délutánra megtelt parkoló autókkal: a központtól távolabb, a panelházak között is foglalt volt szinte minden hely, s volt olyan, aki a fűre parkolt. A felvonulás útvonalán sorfalat álltak az érdeklődők. Az, aki nem foglalt időben helyet, és hátrább szorult, s csak ez előtte állók válla közötti résen keresztül figyelte az eseményeket, némi irigykedéssel figyelte azokat a szerencséseket, akik a városháza erkélyéről, illetve a Magyar templom dombjának páholyából élvezhették a menetet.

A több ezer érdeklődő a borünnephez méltó türelemmel várta a menet - az eltervezetthez képest - kissé megkésett érkezését. A több száz felvonuló élén egy bodajki csikós, Németh József pattogtatta a karikást. Őt a magyar és Európai Unió, valamint Mór zászlaja követte. A hagyományokhoz híves részt vett a felvonuláson a péntek este megválasztott, új borkirálynő, Pfiffer Katalin is. (A királynőt hat jelölt közül választották ki, két udvarhölgye Domokos Bettina és Tusa Cecília.) Hintaját további fogatok, mazsorettek, hagyományőrzők, néptáncosok követték. A Móri bornapok alkalmával rendezett szüreti felvonulás valódi színfoltját jelentették a 19. századi polgári viseletben pompázó füredi hagyományőrzők, a számos borrend taláros képviselői, az osztrák bőrnadrágos táncosok. A menet részesei voltak az alapításának 90. évfordulóját ünnepli helyi sportegyesület utánpótlás szakosztályának labdarúgói is.

A csütörtöktől vasárnapig tartó Móri bornapokat kegyeibe fogadta az időjárás. Zavartalan verőfényben lehetett kóstolgatni a borutcában a helyi nedűket, melyeknek decijét legolcsóbban 150-200 forintért mérték, de találkoztunk deciliterenként ezer forintért kínált ezerjó aszúval is. Itt minden a pénzről szól! - összegezte benyomásait egy helybéli, aki szerint ugyanakkor kiaknázatlan az reklámérték, melyet a szüreti felvonulásra összesereglő tömeg képvisel. Egy másik móri beszélgetőtársunk az ételeket kínáló hatalmas sátor árait tette szóvá. Kilencszáz forintot elkérni egy zöldköretért, ami mégiscsak túlzás - jegyezte meg. Pénteken még kisebb volt a bornapi forgatag, ami annak tudható be, hogy a csütörtök esti Edda koncert sokak energiáit leszívta - mesélte. Az általunk megkérdezettek közül többen vetették föl: nem szerencsés az október eleji időpont. Kettévágja a szüretet, s az emberek egy jó része még nem kapta kézhez a fizetését - mondta az egyikük. Kiváló volt a hangulat, sok volt az ingyenes program - vélekedett más.

Hetvenöt éve, hogy először megrendezték a bornapokat Móron. Ritka az ilyen nagy múltú fesztivál. A dolog ráadásul nem csak az evés, ivásról szól: páros években fúvószenei, páratlan években népzenei fesztivál kíséri a bornapokat. A könnyedebb programok mellett fajsúlyos rendezvényekre is sor kerül: ilyen az idén például Kő Pál kiállítása. A környék legnagyobb kirakodóvásárának meglehetősen vegyes kínálatát a szép számú kézműves jelenléte ellensúlyozza. A koncertek, a gyerekprogramok az ifjakat kötik le.

Magazinunk: Mór és a móri borászok

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok