KORÁBBAN IHATJUK AZ IDEI ROZÉKAT

2009-09-01 | mno.hu
A kék medoc, a pinot noir és a kékfrankos fajták szedésével a tavalyinál korábban kezdődött a szüret a szekszárdi borvidéken, ami azt is jelenti, hogy akár szeptember végén palackozhatják az idei rozékat. A szüretet megkezdett szekszárdi borászok a tavalyihoz közelítő, jó minőségű szőlőtermést várnak.

Mészáros Péter, a Mészáros Borház és Pincészet vezetője elmondta: a hat hektáron termett pinot noir cukorfoka 17-18-as értéket mutatott, a savtartalma pedig literenként 6-7 gramm volt, ami jónak mondható.
KORÁBBAN IHATJUK AZ IDEI ROZÉKAT

A húszezer palack rozét előállító borház képviselője hozzátette: a korai szüret azt is jelenti, hogy korábban lesz friss rozé, amelyet akár már szeptember végén lehet palackozni.

Lőrincz Norbert, a Fritz pincészet szőlész-borásza arról számolt be, hogy a szedés előtt álló kékfrankos szőlő 18-as cukorfokkal, és 8,3 grammos savtartalommal rendelkezik, amit nagyon jónak értékelt. Mint mondta, ha a hétvégén sikerül leszedni, októberben palackba kerülhet a borház idei rozéja. A borász hozzátette: míg 2007-ben közel 2.000, tavaly már csak 1.400 mázsa szőlőt dolgoztak fel, ebben az évben pedig körülbelül 1.200 mázsa szőlőből készítenek bort; a csökkenésnek szerinte elsősorban a telített borpiac az oka. A jobb minőség érdekében a fiatal cabernet franc, sauvignon, kékfrankos és oportó ültetvényeken kivétel nélkül korlátozzák a termést fajtától függően tőkénként 1-1,3 kilogrammig, de hozamkorlátozás nélkül is átlagos évet ér el a borászat – húzta alá.

Az évi 200 ezer palack bort, ezen belül mintegy 150 ezer palack rozét készítő Dúzsi Tamás zweigelt, kék medoc, blauburger és oportó szőlőkből érleli a borfajtát, ezek közül a kék medoc és az oportó szüretét kezdte el. A minőséggel kapcsolatban megjegyezte: az elmúlt hónapok aszályos időjárása miatt több szőlőfajta, például a zweigelt érése megállt. Úgy vélte, a csapadék hiánya elsősorban a cukortartalom rovására megy. Az általa szüretelt szőlő cukortartalma 15-17-es értékű, a savtartalom ugyanakkor megfelelő – mondta a borász. Tapasztalata szerint az utóbbi két évben a közepes árfekvésű – a fővárosi vinotékákban 2.200-2.500 forint közötti – borok iránti kereslet csökkent, az olcsóbb borokat pedig jobban keresik. Összességében a forgalom nőtt, az árbevétel ugyanakkor nem változott – jellemezte borászata helyzetét Dúzsi Tamás.

Hegyközségi adatok szerint a 2.500 hektáros szekszárdi borvidék több mint egynegyedén, 687 hektáron kékfrankost termesztenek, emellett a zweigelt, merlot- és cabernet-fajták jelentősek. Kelemen Erika hegybíró tájékoztatása szerint a történelmi borvidéken körülbelül tíz fajta, oltalom alatt álló eredetű bor termékleírásán dolgoznak, a megjelölést a 2009/2010-es borpiaci évtől alkalmazzák a borászatok.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok