Kocsma lesz a Gellért Hotelből a hétvégén

2016-02-18 | Travelo

Végre nem kell télen Csehországba zarándokolni egy jó beltéri sörfesztiválért: idén először a hideg napokban már itthon is belevethetjük magunkat a sörkavalkádba, méghozzá az első Serfőző Indoor Sörfesztiválon, a Gellért Hotel összes termében, február 19. és 21. között.

Kocsma lesz a Gellért Hotelből a hétvégén

A Serfőző és a Danubius Hotel Gellért közös szervezésében egy egész hétvégén keresztül hódolhatunk a csaknem 100-féle kisüzemi sörnek és a sörgasztronómiának. A háromnapos sörünnepen megkóstolhatjuk a hazai és nemzetközi sörgyártás kiválóságait, s a tematikus napok az angolok, a németek illetve a csehek sörkultúráját is bemutatják, és egy tapodtat sem kell mozdulnunk a főváros egyik legszebb szállodaépületéből.

 



Bár a sört szokás folyékony kenyérként is emlegetni, azért jól csúszik mellé pár szilárd falat is. Erre telitalálat a “Kocsmavacsora” kínálata, ahol a Gellért Söröző meghívására olyan budapesti, direkt a sörökre specializálódott kultkocsmák vonultatják fel ezúttal étel- és sörspecialitásaikat, mint az Élesztő, az Importer, a Léhűtő és a Marionett. A gasztro vonalon továbbhaladva pedig az ételstandoknál a Gellért vezető séfje, Héjja László finomságai kínálják az alapot az italokhoz, míg vasárnap sör brunch-csal búcsúztatjuk a hétvégét.

Persze nem csak a kortyolgatásról szól a sörfesztivál: megismerhetjük az ország legjobb sörcsapolóját, Horváth Esztert, szórakoztató sörkóstolót tart Katona Csaba, a “sörtörténeti tudományok” elismert szakembere és megtudhatjuk, hogyan látja Fabók Mihály a Gundel sommelier-je az „ellentábor” képviseletében a sört.

A hűtött sörkülönlegességek mellé - lévén azért mégiscsak tél – felsorakozik a forralt sör is. Természetesen egy sörfesztivál elmaradhatatlan részeként lesz sörivó-verseny, de maguk a sörök is megmérkőznek a malátakedvelő közönség szívéért és szavazataiért.

A kiállítók több mint 100 féle csapolt és üveges sörrel készülnek, az Indoor Sörfeszten jelen lesz többek között a Barbár, a Blanche de Bruxelles, a Delirium, a Sümegi Sörfőzde, a Zirci Apátsági Manufaktúra, a Guinness, a Csíki Sör és a Fóti Kézműves Sörfőzde is.

A fesztiválra a helyszínen 2990 Ft-ért lesz kapható a jegy, a 3 napos bérlet 5990 Ft-ba kerül. Minden belépő mellé jár egy logózott korsó is, amit egy alkalommal szabadon választott ajándék sörrel is megtöltenek a fesztiválon, a Kocsmavacsorák 9990 Ft-ba, a Sör brunch 7990 Ft-ba kerülnek, és a jegyek tartalmazzák a belépőt a sörfesztiválra is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok