KOCSIS PÁL DÍJ KISKŐRÖSI BORÁSZOKNAK

KOCSIS PÁL DÍJ KISKŐRÖSI BORÁSZOKNAK

Kocsis Pál díjjal ismerte el Pecznyik László kiemelkedő borászati tevékenységét a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa. György Tamás, a kiskőrösi gimnázium vincellértanulóinak tavaly elhunyt tanára posztumusz kapta meg a kitüntetést.

A Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa 2002-ben a borvidék kiemelkedő szőlész - borász szakembereinek, termelőinek elismeréseként alapította a "Kocsis Pál díj" kitüntető címet, amelyet a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján minden évben - immáron ötödik alkalommal - az arra legérdemesebb szőlész, borász szakembernek adományoznak. A díj odaítélése a széleskörű jelölés alapján az Igazgatóválasztmány titkos szavazásával történik. A "Kocsis Pál díj" azoknak a kunsági szőlész-borász szakembereknek a teljesítményét díjazza, akik az országban és külföldön az alföldi szőlőtermesztés, az alföldi bor, a borkultúra és a kultúrált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tették az adott évben. 2003 óta évente egy posztumusz díj átadására is sor kerül.

Pecznyik László, a Kiskőrösi Boranal Kft. tulajdonos ügyvezetője. Egész élete és munkássága a borvidékekhez köti. Kaskantyún született, Kiskőrösön kapott középfokú borászati szakképesítést, majd Gyöngyösön szerzett mérnöki diplomát.
Szakmai célkitűzése kezdettől fogva a magyar és ezen belül az alföldi, kunsági bor külföldi megismertetése, a fogyasztók igényei szerinti kiváló minőségben történő exportjának elősegítése. Ez a törekvése a Boranal Kft. tevékenységében teljesedett ki, ahol kiváló szakmai gárdával előállított kitűnő boraikat teljes egészében az ország határain túl, elsősorban a régi hagyományos piacainkon értékesítik. Cége az orosz borpiac legnagyobb magyar szállítója. Pecznyik László a hegyközségi szervezetben is aktív tevékenységet vállalt, következetesen küzd a borvidék érdekeinek érvényesítéséért. A Kiskőrösi hegyközségben másokkal együtt a Kiskőrösi Kadarka megmentésén, megújításán, védett eredetű borrá történő fejlesztésén munkálkodik.

A Hegyközségi Tanács posztumusz Kocsis Pál díjjal ismerte el György Tamás munkásságát, akinek a szőlőtermelés és borászat iránti érdeklődése, vonzódása a nagyszülők Orgoványi gazdaságában gyökerezett. A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen szerzett diplomát. Magas szintű elméleti és gyakorlati tudását a Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola vincellértanulóinak adta át. Az iskola tanpincéjét haláláig vezette, a vincellér tanulók több évfolyamának elméleti és gyakorlati oktatását végezte. Szigorú, de emberséges tanárként szerették diákjai, akik a tőle kapott ismereteket hasznosítva városi, borvidéki, régiós borversenyeken érmes helyezéseket nyertek boraikkal. Munkássága diákjai szakmai tevékenységében folytatódik tovább. A fiatalon elhunyt tanár díját édesapja vette át.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok