Kiváló borokat válogat a CBA

2016-03-08 | Magyar Hirlap

A magyar kereskedelem helyzetének megtartása a CBA Kereskedelmi Kft. célja, amellett, hogy védi a hazai kis- és közepes vállalkozásokat a magyar piacot 65 százalékban uraló multinacionális vállalatoktól – hangsúlyozta március 2-án Lázár Vilmos, a magyar üzletlánc januártól kinevezett elnöke Alsónémediben, az idei borverseny megnyitóján.

Kiváló borokat válogat a CBA

Kiemelte: a CBA immár tizedik alkalommal rendezi meg borversenyét, amelynek nem titkolt szándéka, hogy a magyar mezőgazdaságot, azon belül is a kiváló minőségű hazai borokat támogassa. Egyebek mellett azzal, hogy az üzletlánc Vinotéka részlegeibe a szakemberek, borászok által kiválasztott italokat válogatják be és kínálják a vevőknek.

Módos Péter nemzetközi borbíráló az idei borválogatással kapcsolatban azt kérte a bizottságoktól, hogy vegyék figyelembe a bírálat során a borminták egyedi jegyeit. Ezzel kapcsolatban egy chilei tanulmányra hivatkozott, amely megállapította, hogy a világban egyre kevesebb az egyedi bor, amely nem keverhető össze más országok termékeivel. Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője lapunk kérdésére kifejtette, az idén minden eddiginél több, 155 magyar borászat 1002 darab mintáját nevezte a megmérettetésre, amelyből egy előválogatást követően kerülnek ki a legjobb termékek ötszáz minta közül. Mostanra már több mint kétszáz üzletben található meg a Vinotéka kínálat, ahol a vásárlók megvásárolhatják a bírálaton kiválasztott borokat.

Fodor Attila emlékeztetett: a korábbi években kiválasztott borok is megtalálhatók a kínálatban, azonban ezeket a tételeket évről évre nyomon követik. A Vinotéka-program célja egyfelől az, hogy a vásárlók ár–érték arányban megfelelő, minőségi kínálatból választhassanak, másfelől pedig a hazai termelők borainak bemutatása, termékeik piacra jutásának elősegítése. A borversenyen a bizottságokban neves szakemberek választják ki a legjobb minőségű borokat, az egyenlő feltételeket a vak kóstolás garantálja.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok