KIVÁGATTA A SZŐLŐJÉT A LEGISMERTEBB ALFÖLDI BORÁSZ

2010-09-29 | nepszava.hu
Tizennyolc év után kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb borásza, az ásotthalmi Somodi Sándor; nem érte meg a vesződség, a borászat mellett viszont kitart - nyilatkozta a Délmagyarország szerdai számában.

A boros szakma legnagyobb elismerését a Pannon Bormíves Céh tagságát az Alföldről elsőként megszerző szakember a napilapnak elmondta: jövőre lesz 20 éves borászata, amely eddig hét hektárról szüretelt és évi 20-25 ezer palackot állított elő.
KIVÁGATTA A SZŐLŐJÉT A LEGISMERTEBB ALFÖLDI BORÁSZ

A probléma gyökerei szerinte húsz évre nyúlnak vissza, akkoriban 130 ezer hektárról szüretelt az ország, ez mostanra 60 hektárra apadt. "Azt hittük, amikor a nagyüzemek megszűntek, és tőke nélkül, de felvettük a kesztyűt a több száz éves francia és portugál nagybirtokokkal, hogy a jó bor is kell. Nem így lett, az ipari mennyiségű bor felé ment a világ."

Somodi Sándor családi ültetvényére a 2002-es téli fagy mért döntő csapást, azóta csak a veszteséget termelte. A szakember azonban nem kesereg, borász marad, szőlő nélkül. Több szőlész kollégájával közösen termelik meg a szükséges mennyiséget.

Eddig is vásárolt szőlőt a Mátrából, Badacsonyból és a csongrádi borvidékről. Azt mondta a napilapnak, ezekből készíti majd a szőlő természetes szépségére, a tájra, a fajtára, az évjáratra jellemző borokat.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok