KIÁLLÍTÁS A FOGYASZTÓKÉRT

Megkezdődött és már javában tart az idei kiállítási időszak a borászati szakterületen is. Egy hete ért véget az egyre sikeresebb ProWein Düsseldorfban és tegnap zárta kapuit a Veronában megrendezett Vinitaly szakkiállítás. A ProWein rendezői és a német sajtó abszolút sikerről tudósítanak a rendezvény kapcsán, mely optimista reménysugárt ad minden borászati vállalkozó számára.

Pro-Micsoda?

A ProWein, mely idén XVI: alkalommal került megrendezésre egy nemzetközileg elismert borászati szakkiállítás kizárólag a szakma részére.
KIÁLLÍTÁS A FOGYASZTÓKÉRT

Ezen a vásáron a fogyasztók csak közvetetten érintettek, érdekekiket a kereskedők és a gasztronómia résztvevői képviselik. A kiállítás mottója: "Aki a nemzetközi üzleti életben sikeres akar lenni az Düsseldorfba látogat!" És valóban habár lenne rá alkalom ez a rendezvény nem az ingyen élésről és bámészkodásról szól. A tavalyi statisztika alapján a látogatók 83%-a döntésképes az üzleti ügyeket illetően.

Tények és adatok, amik magukért beszélnek

A ProWein kiállítást évek óta a nemzetközi üzleti hangulat fokmérőjeként tartják számon, mely idén minden negatív válsághangulat ellenére optimista irányba mutat. A 3180 kiállítóra, mindösszesen 35 000 látogató volt kiváncsi. Ez a látogatószám kereken 5%-al magasabb a tavalyihoz képest, a nemzetközi látogatókat tekintve pedig 12,3%-al nőtt az érdeklődés.Az Új látogatók idén elsősorban a Skandináv országokból, a Benelux államokból, Svájcból és Szlovákiából érkeztek.

Mivel érhető el ekkora látogatottság?


Az elmúlt évek tapasztalatai jól kiforrott, tökéletesre fejlesztett rendezvényt eredményeztek, mellyet hónapokkal a kapunyitás előtt érdekes és tartalmas írásokkal, médiamegjelenéssel népszerűsítettek.

Ennyi?

Nem, a ProWein ugyan egy témára épül, mégis évről-évre teljesen megújul. Mindig új nézőpontból közeleti meg a bort. Az idei kiállítás fő témáját és attrakcióját pl: a "Cool climate" elnevezésű bemutató adta, ahol a mérsékelt alkoholtartalmú, gyümölcsös ízvilágú vörösborok volatak a középpontban. A Fehérborok idei sztárjai a burgundi fajták voltak. Mindemellet az állandó központi témát idén is a biobor jelentette. A kiállítás leglátogatottabb része, idén is a kóstolózóna volt, mellyet a látogatók 80%-a keresett fel. Egy nagy bulin a házigazda nem nélkülözi a barátait, így a főszereplő borok mellől nem hiányozhattak az abszolút kulináris kiegészítők sem. Minden nap más és más látványshow keretében merülhettek el a látogatók, a prémium olivaolajok, balzsamecetek, pástétomok, csokoládéköltemények világában. A borok mellett a szeszesitalok is nagy érdeklődésre tartottak számot. Több, mint 300 kiállító mutatta be termékeit, illetve adott cocktail kóstolót. Ahogy a kiállítás kapui záródnak, úgy nyílnak meg a "ProWein goes City" program résztvevőinek ajtajai. Több, mint 20 étterem, borkereskedés, és rendezvényszervező kapcsolódott az idei kiállításhoz és kínált a publikumnak szórakozási lehetőséget Düsseldorfban és környékén.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Mint hagyományos bortermelő ország, hazánk is képviseltette magát a világkiállításon, ahol újoncként Egyiptom és Algéria is bemutatkozott. Az FVM és az AMC kínálta lehetőséggel élve 156 négyzetméteren 17 magyar kiállító élt. Voltak azonban, akik saját standdal képviselték hazánkat. Így vagy úgy szerényebb és látványosabb körülmények közt, de reméljük nagy sikerrel keltették jó hírét a finom magyar boroknak!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok