KI LESZ IDÉN AZ ÉV BORTERMELŐJE?

Idén is elérkezett az az izgalmas időszak, amikor a borászok, borkereskedők, borkedvelők találgatni kezdik, hogy ki kapja az Év Bortermelője díjat.

Említsünk néhány szót a díjról, versenyről. A cím hivatalos neve: „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2010. évben”, mely cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható.
KI LESZ IDÉN AZ ÉV BORTERMELŐJE?

Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díjat „Év Borásza” elnevezéssel 1991-ben adták át először, azzal a szándékkal, hogy elismerje egy-egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves munkásságát. A cím odaítéléséről a Magyar Bor Akadémia gondoskodik.

Az éves kihirdetést kétkörös szavazás előzi meg: az első fordulóban az Akadémia összegyűjti a saját tagjai, az ágazat elismert, tekintélyes személyiségei, országos jelentőségű szakmai szervezetei, tudományos és érdekképviseleti szervezetei, a jelentősebb hazai borkereskedő cégek, a vendéglátás és gasztronómia valamint a szaksajtó részéről az Év Bortermelője személyére érkező ajánlásokat. Az ajánlók körét bővítendő, a tavalyihoz hasonlóan a Decanter és a Bor és Piac 100-100 hűséges előfizetője is leadhatja ajánlását. Az Akadémia összesíti a jelöléseket, majd az öt legtöbb ajánlással rendelkező bortermelő listáját az akadémikusok körében szavazásra bocsátja. A szavazatok alapján alakul ki a végleges eredmény. A címet a nyertes bortermelő időbeli korlát nélkül jogosult viselni, azonban a megválasztást követő egy év elteltével csak a választás évének feltüntetésével együtt használhatja (pl. 2009-ben az Év bortermelője).

Tavaly az öt legtöbb ajánlást kapó borászok a következők voltak:

Gálné Dignisz Éva, Légli Ottó, Dr. Lőrincz György, Szöllősi Mihály, Vida Péter, akik közül Lőrincz György vehette át a megtisztelő díjat. Felesége és egyben múzsája, Andrea segítségével a lehető legjobban kihasználták az elmúlt évben a kitüntetés adta lehetőségetek, előnyöket, népszerűséget, figyelmet. Talán még egyik Év Bortermelője sem tudta ennyire okosan, hatékonyan kezelni és borászata javára fordítani a hirtelen népszerűséget, ehhez persze jelentősen hozzájárult a borász házaspár belülről fakadó őszinte tisztasága, szerénysége, szimpatikus kisugárzása. Példaértékű, nagyszerű munkát végeztek, hiszen nem csak boraikra, személyiségükre figyelt fel egy egész ország, hanem Eger Borvidékére is, melyet Eger városa is megköszönt. Lőrincz György október 1-én vehette át a Dobó Kardja Rend által odaítélt diadalmas magyar vitézi szablya hiteles másolatát. A kardot minden évben annak a személynek ítélik oda, aki Eger városát személyében, tetteiben, karakterében, elkötelezettségében kimagasló szinten képviseli. Talán mindenki egyet értett azzal, hogy ez a díj is a lehető legjobb kezekbe került.

Gyuriék magasra tették a mércét, de reméljük, hogy a 2010. Év Bortermelője is hasonló kincsekkel gazdagítja a magyar borkultúrát. Hogy ki nyeri idén az elismerést? Most csak találgatni tudunk. Talán egy balatoni borász, vagy egy szekszárdi, esetleg a Kunságról valaki? Igazából nem számít, mert Magyarország mind a 22 borvidékén dolgoznak odaadó borászok, és teremnek zamatos szőlők. Ha a kettő találkozik, akkor megtörténik a csoda.

Az eredményig már nem kell sokat várnunk, hiszen november 19-én a Borest a Bor Akadémián rendezvényen bemutatkozik az öt jelölt, és december 3-án kiderül, hogy ki kapja idén az „Év Bortermelője 2010” díjat.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok