KEVESEBB LETT A MAGYAR BOR 2009-BEN

2010-01-04 | mti.hu
Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a hazai borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter - írja a Népszava a szombati számában. A kevesebb alapanyag ellenére a szőlő felvásárlási ára nem emelkedett, hanem még az egy évvel korábbi - nem túl magas - összeghez képest is csökkent. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a lapban azt nyilatkozta, hogy a piaci feszültségek egyik oka a szűkös hitelforrás. Ennek következménye az is, hogy jó néhány termelő jelentős csúszással, vagy egyáltalán nem kapta meg a felvásárlóktól a pénzét.
KEVESEBB LETT A MAGYAR BOR 2009-BEN

Rendkívül alacsony volt a szőlő felvásárlási ára. A fehér szőlő kilójáért 35-40, a kékszőlőért 70-75 forintot kínáltak a felvásárlók. A hazai piacra nyomást gyakorol az egyre növekvő borbehozatal is. Egyes pincészetek az olcsó olasz nedűt választották a magyar helyett, amivel elkerülhetik a készletek finanszírozásának terhét. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat mintegy 400 ezer hektoliter olasz bor magyarországi behozatalát valószínűsíti. Ez a nagyságrend már alkalmas a hazai borpiac megzavarására. Horváth Csaba szerint ez annál inkább "kellemetlen", mert 2009-ben kifejezetten jó évjárattal számolhattak a borászok, különösen éppen a vörösboroknál.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok