KESERŰ TANÁCSKOZÁS A SZŐLŐTERMESZTÉS JÖVŐJÉRŐL

KESERŰ TANÁCSKOZÁS A SZŐLŐTERMESZTÉS JÖVŐJÉRŐL

Az unió köntösébe sok minden belebujtatható, és úgy tűnik, „illetékes urak” elhiszik, hogy a „paraszt” beveszi a sok maszlagot és mellébeszélést. A gazdaember azonban ismeri a zörgést, csak hát nem tud mit tenni, mondja a magáét, mint ahogyan azon a szakmai konferencián is, amit a szüreti napok másnapján tartottak a Szarvas étteremben.

A szőlőtermelés jövőjéről, a magyar vidék fejlesztési lehetőségeiről tartottak tájékoztatót a minisztérium osztályvezetői. Mi tagadás, lehettek volna többen is az érdeklődők.

Nagy hiányossága az ilyen szakmai találkozóknak az egyoldalúság: a minisztérium szerint minden szép és jó. A témában jártasabbak pontosan tudják, hogy a hangzatos statisztikák, a szépen szervírozott tervek, szándékok mögött dolgozik a keserű valóság.

Szép minden összefogásra buzdító előadás, jól hangozik az 1300 milliárdos, hét évre értendő uniós támogatás is, a pályázati lehetőségek, a gazdák informatikai képzése is bizonyára lázba hozza a termelőket, de jobban örültek volna, ha a mindennapjaikat súlyosan érintő kérdésekről ejtenek szót és az ágazat megmentésére adnak receptet.

Így hát a most legaktuálisabb, megalázó szőlőfelvásárlási árak kaptak központi szerepet, bár úgy tűnt, hogy a szakember szerint azok inkább hazánk északi borvidékein alacsonyak, magyarul, mi itt csak ne szóljunk semmit. Szerinte az egyetlen orvosság a termelők összefogása, szövetkezetbe való tömörülése.

A külföldről – főként Olaszországból - beáramló, nagy mennyiségű olcsó bor ügyében már régóta aktuális megoldást ismertetett az osztályvezető. Elmondta, hogy a miniszter minden import bor teljes körű, szigorú ellenőrzését rendelte el, mely nem csak a minőségre irányul, hanem a szállítás és értékesítés körülményeire, a törvényesség betartására is.

A hozzászólásokban Szabó István igencsak kifejezésre juttatta idegességét, amikor világosan feltárta: az ágazat vergődik, nincs motiváció, élelmiszerhiányról beszélnek és mégsem kell a magyar áru. 30 százalékkal csökkentek a felvásárlási árak, szinte ennyivel nőtt a növényvédőszerek ára, és a kivágás lehetősége is egyre szűkül, a jelenség pedig egyértelműen a vidék elszegényedéséhez vezet.

Domonyi László polgármester arra volt kíváncsi, mivel magyarázható, hogy áthúzódó borkészletek vannak az országban, amikor tavaly kifejezetten alacsony termésátlaggal számolhattak a borászatok.

– Mi itt tudjuk a választ, de vajon önök tudják-e? – kérdezte a polgármester.
Hát, nem tudták. Vagy csak nem akartak tudni így a nyilvánosság előtt.

A melléktermékre vonatkozó, még mindig vajúdó rendelettervezet botrányszagú. A rendelet szerint a törkölyt és a borseprőt el kell szállítani Kunfehértóra, csakhogy egy fillért sem kap érte a beszállító (eddig fizettek érte). Odaszállítási költség jár, amennyiben saját járművével oldja meg, de a feldolgozónak egyébként kötelessége elszállítani a mellékterméket. Amennyiben pedig nincs meg az előírtnak megfelelő alkohol tartalmuk, bor formájában kell azt pótolni.

- Mi jeleztük támogatási igényünket az uniónak, hogy jusson a termelőnek is, de elutasító választ kaptunk- mondta az osztályvezető és gyakorlatilag szinte kimerült ebben a válasz.

Illetve az még kiderült, hogy a kistermelők részére megmarad a komposztálás lehetősége, szerves trágyaként felhasználhatják a törkölyt saját földjükön.
No, persze felvetődik a kérdés, hogy miért kell még hazai rendelettel növelni a terheket? A termelőn csattan ismét az ostor, mert a befektetők érdekei nyilván ezúttal sem sérülhetnek.

Amikor a kötelező lepárlást bevezették, az ország egyedüli feldolgozója nem győzte volna fogadni a mellékterméket, ha nem kap jelentős tőkeinjekciót valahonnan. Most, hogy nincs uniós támogatás, ismét a termelők nadrágszíján húznak egyet, holott a melléktermék profitot termel a feldolgozónak.

Pszota István hegybíró azt sérelmezte, hogy a szóban forgó rendelet máris késve van, hiszen a szüret javában folyik. Takács László falugazdász éles kritikával élt, amikor felsorolta a rengeteg, ágazatot érintő ellentmondást. Az előadó szakemberek igyekeztek, több-kevesebb sikerrel, választ adni. A jövő évi támogatási lehetőségeket részletesen ismertették, melyekről a szeptemberi Régió Naplóban írunk.

Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke szerint a hegyközségeknek régen hangosan kellene kiabálni, hogy nem értenek egyet a rendelettel. A képviselő a napokban levelet intézett mind a 22 borvidék illetékeséhez, melyben kérte egységes fellépésüket és összefogásukat.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok