KAPOD, AMI VAN!

Hihetetlen, de az angoloknál még mindig működik a "what you see is what you get", vagyis a "kapod, ami van" technika! Ennek értelmében a derék brit honfitársak abszolút irányíthatóak, csupán a kormánynak kell odafigyelni a helyes útmutatásra.

Jelen esetben pedig irányt kell váltani a kevesebb alkoholfogyasztás érdekében. Míg hazánkban ez igencsak elgondolkodtató feladat lenne, addig az Egyesült Királyságban egy pohárkészlet cserével meg is oldják a problémát.
KAPOD, AMI VAN!

Jelenleg ugyanis 175 ml illetve 250 ml (csaknem egyharmad palacknyi) űrtartalmú poharakból szolgálnak fel bort, mely az átlag 125 ml-es poharakhoz képest háromszor annyi alkoholt juttat a szervezetbe. Mindez pedig jócskán túllépi a megengedett alkoholszintet és a biztosnágos vezetéshez szükséges feltételeket. A brit Daily Mail tudósítása szerint tehát a népszerű pubok hamarosan kénytelenek lesznek az új rendelet értelmében kissebb pohárból bort felszolgálni.

Vajon az átlag brit számára a pohár az pohár és nem észleli, hogy kevesebbet kap a szokásonál? Ám ki nevet a végén, a fogyasztó aki ugyanannyi pénzért kevesebbet kap, a pub vezető, akinél ugyanannyi bevétel mellett kevesebb bor fogy, vagy a kormány, aki elérte, hogy csökkenjen az alkoholfogyasztás. Az biztos, hogy nem a borász fog nevetni, akinek a borából ezáltal kevesebb fogy.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok