KÁDÁROK HA TALÁLKOZNAK

2010-07-12 | borutazo.hu - dsl
Erdőszélén, M6 végén, a Mecsek egyik völgyében megbúvó, alig több, mint 1000 lelket számláló kis falucska adott otthont, a múlt szombaton, immár XII. alkalommal az Országos Kádártalálkozónak. Palotabozsok és az Európai Kádárok Kft. Flódung Kristóf vezetésével, mérhetetlen szeretettel és felkészültséggel várta az aktív és már nyugdíjas szakmabelieket.

A tüchtig sváb falucska központjában, a Faluházban volt a találkozó, ahol a regisztráció során a Tűzkő Birtok - a jeles alkalomra felcímkézett - Tűzkő Cuveé-jének egy-egy palackját, valamint a kádárcég kiváló hordódongáiból készült bortartót vihetett mindenki magával emlékbe.
KÁDÁROK HA TALÁLKOZNAK

A kedves fogadtatás mellé friss falusi finomságok és persze helyi törkölypálinka is párosultak. Míg, mint egy nagy család közelebbi és távolabbi rokonai, ismerősei gyülekezett a 160 fős meghívott vendégsereg, addig az ország más vidékéről érkezetteket elbűvölte a festői szépségű szépen rendezett palotabozsoki házak, udvarok sora.

A templomtorony órája delet mutatott, mire Flódung Kristóf együtt köszönthetett minden résztvevőt a szépen megterített asztaloknál. Flódung Úr - a találkozó fő szervezője - köszöntőbeszédében elmondta, számára a kádár szakma nem csupán munka, hobbi, hanem ez az Ő élete. Mindez pedig, ahogy arra a polgármester asszony, valamint a Kádáregyesület elnöke, az erdőbényei Hotyek Attila beszédében is rámutatott, sem nem üres szóbeszéd, sem nem túlzás. A helyiek ugyanis végtelenül hálásak az Európai Kádárok Kft. magyar tulajdonosának, hiszen mindamellett, hogy munkát és megélhetést biztosít a lakosságnak, támogatja a falu szervezeteinek fenntartását és fejlődését. A kádár egyesület elnöke ugyancsak Flódung Úrnak hálás, amiért egyben tartja ezt - a sajnos, még mindig azt mondhatni - egyre kevésbé ismert szakmát. Pedig a magyar tölgy és a magyar hordó, mely semmilyen tekintetben nem marad alul a többszörös áron eladott francia hordókhoz képest, jobb sorsa érdemes.

A megnyitó beszédeit követően a több, mint 100 kg húsból készült, vad és marhapörkölt, valamint a frissen sült, túrós-, almásrétes andalító jóllakottsággal töltötte el a "nagy családot". És persze jó ebédhez szólt a nóta, helyi tradíció szerint, a Német Nemzetiségi Egyesület kórusa, hálából Flódung Kristóf folytonos támogatásának, helyi népviseletbe öltözve élénkítette fel dallamaival a vendégek figyelmét.

A helyi kultúrától átszellemülten, lakodalmas menetként vonult végig a sok szakember az Európai Kádárok Kft. üzeméhez, helyi gyárlátogatásra. Flódung Úr, aki saját bevallása szerint is, akkor is fut amikor megy, jó vendéglátóként folytonos egyezetetésben volt a kollégákkal a következő program gördülékenységének érdekében. És valóban, minden az előre eltervezett program szerint haladt, kivéve a szekcionált üzemlátogatást! Hiszen a kádárok, az egekbe nyúló dongamagaslatok láttán, mintha hazaérkeztek volna, leplezetlen érdeklődéssel és szakmaisággal akarták egy emberként, egyszerre megtekinteni és megvitatni a helyi eljárások mikéntjét. Így a két részre osztott csapat szinte rögtön egybeforrva haladt végig a modern kádártechnika minden vívmányával felszerelt üzemen.

Az üzemlátogatás végére, mintha kiszabadult volna a hordóégetéshez használt tüzelőkosarak melege, olyan magasra szökött a kinti hőmérséklet. A hűs faluház így nem csak a következő tematikus előadások és szakmai fórumok, illetve az Egyesületi taggyűlés helyszíne, hanem egyben a nyári hőség előli menedék is volt a felcsigázott kádárok számára.

A XII. Országos Kádártalálkozó végül a palotabozsoki falunapok programjába torkollott és a boldog békeidőket idéző vendégházaik egyik szobájában végződött. A vidám napot csupán egy gondolat szomorított el, mégpedig a résztvevők átlagéletkorának jóval 30-on felüli ténye, vagyis az utánpótlás fenyegető hiánya, mely bízunk benne csupán átmeneti lesz.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok