JOGOSAN GYALÁZZÁK-E A MAGYAR BOROKAT A KÜLFÖLDIEK?

Érdekes reakciókat vált ki az idei Pannon Bormustra, amelynek ugyan a hivatalos eredményhirdetésére csütörtök este kerül sor, ám az elmúlt napokban néhány külföldi és hazai bíráló értékelése már nyilvánosságra került. Ezek alapján úgy tűnik, mintha az ítészek két borversenyen vettek volna részt: egyesek lelkendeznek a magyar nedűk minőségének folyamatos javulása miatt, az egyik lengyel bíráló szerint ugyanakkor vörösborok helyett gyakorta "ihatatlan szörnyszülöttek" kerülnek a honi palackokba.

E sorok írója is bírálóként működött közre a Pannon Bormustrán, ezért megkísérli felvázolni, miért fogalmazta meg az egyik lengyel zsűritag azt a szélsőséges véleményt, miszerint a csúcsbornak kikiáltott magyar vörösök többsége "ihatatlan borszörny". A nem túl hízelgő véleményt a Művelt Alkoholista blog ismerteti.
JOGOSAN GYALÁZZÁK-E A MAGYAR BOROKAT A KÜLFÖLDIEK?

A magyarok által istenített vörösborok esetében a lengyel zsűritag szerint "az alkoholszint elérte a 15 százalékot (néhány esetben 16 százalék szerepelt a címkén), a szőlő kései szüretből származott, és annyira túlérett volt, olyan alacsony savakkal, hogy inni nem lehetett, legfeljebb kortyolgatni, és jobban hasonlított egy fekete áfonyás Bacardi Breezerre, mint borra."

"A magyar bort dicsérni nem kell félnetek, jó lesz"

A verseny után a fentiekhez képest meglehetősen eltérő módon nyilatkozott két másik külföldi zsűritag, két "Master of Wine" (MW) képesítéssel bíró hölgy. Az ő értékelésüket idézte az InfoRádió Hordóminta magazinjának június 9-i adása: elmondásuk szerint a magyar borok minősége évről évre javul, jól kifejezik a termőtájat, és ráadásképpen ár-érték arányuk is kitűnő.

E sorok írója sem tapasztalt kirívó gyalázatot az elébe kerülő minták elbírálása után. Az a bizottság, amelynek én is a tagja voltam, mintegy 180 bort minősített a verseny három napja alatt, és ezek hozták azt a nívót, amely a Pannon Bormustrától elvárható. Bővebben kifejtve ez annyit jelent, hogy a bírált borok egy jelentős hányada átlagon felüli minőséget képvisel, a továbbiak pedig a "jó közepes", illetve esetenként az "erősen átlagos" osztályba voltak sorolhatók.

Pontokban kifejezve ez annyit tesz, hogy a nagyon jó borok 86-87 pontot, vagy ennél magasabb értékelést kaptak a 100 pontos bírálati rendszerben. A "jó átlag" pontjai 79-80 és 85 közé húztak, a 79 alattiak pedig a nem túlzottan emlékezetes kategóriát testesítik meg.

Én a három bírálati napból kettőn írtam fel pontosan magamnak is a bírálati lapokra bevésett pontjaimat. Személyes statisztikám tehát erre a két napra vetítve: 30 bor kapott tőlem átlagon felüli pontszámot, 55 tétel "jó közepes" osztályzatnak megfelelő pontot érdemelt, és 17 bort minősítettem 78 pontra, vagy az alá.

Pontszámaim alapján tehát túl sok kifogás nem emelhető a borok színvonalát illetően. A verseny végeztével néhány hazai és külföldi zsűritaggal egyeztettük az általunk adott pontokat, és ebből határozottan az derült ki, hogy alapvetően eléggé megegyezően "fogott a ceruzánk".

Pozitívan emlékezik meg blogjában a borokról Gazda Albert is, aki az egyik napon szintén a 2-es bizottság tagja volt.

"A magyar bort dicsérni nem kell, félnetek jó lesz"

Hol történt a baj, avagy miért alakult ki a lengyel bírálóban az általa publikált lesújtó kép?

A dolognak legalább két oka van. Az egyik egy nagyon prózai tényező: ki melyik bizottságban ült? Engem a szerencse a 2-es számú bizottságba ültetett, míg a csalódott lengyel kollégát az 1-es zsűribe sodorta a sors. A borok véletlenszerűen kerülnek egyik vagy másik bizottságba, és ez a véletlenszerűség most inkább a 2-es számú csapatnak kedvezett.

Elég csak annyit megjegyezni, hogy a három kategória (fehér, vörös, édes) legmagasabb átlagos pontot elérő bora kivétel nélkül a 2-es bizottságnál járt, de az 1-es zsűri néhány tagja a helyszínen is panaszkodott időnként arra, hogy az általuk bírált borok színvonala nem minden esetben szárnyal a kellő magasságban. (Igaz, többnyire a fehérborokat kritizálták, semmint a vereseket.)

Azt már a két MW idézett értékelése is jelezte, hogy a két bizottság esetleg némiképp eltérően látja a helyzetet. A 2-es zsűrit erősítő Caroline Gilby ugyanis lelkesültebb mondatokkal értékelt, mint a borok egyensúlyának és gyümölcsösségének időnként előforduló hiányosságát felhánytorgató Angela Muir, aki bizony a dühös lengyel kollégához hasonlóan az 1-es bizottságban tevékenykedett.

Tiéd a vár, kié a lekvár?

Az "egyesek" tehát némileg több olyan bort kaphattak, amelyben esetleg nem volt tökéletes a harmónia. Ennek azonban különböző a megítélése, és a lengyel bíráló értékelése vélhetően az egyik szélsőséget képviseli.

Tény, hogy manapság egyre kevesebben szeretik a "lekváros" borokat, vagyis azokat a tételeket, amelyek a magas alkoholnak (is) köszönhetően édeskés hatásúak, akár annak ellenére, hogy analitikailag nulla körüli érték a maradékcukor-tartalmuk.

Az ilyen borok megítélésének hazai és nemzetközi gyakorlata meglehetősen eltérő. Többnyire senki sem rajong már ezekért a tételekért, ám míg egyesek "csupán" azzal fejezik ki nemtetszésüket, hogy 93 pont helyett 90, vagy 89 pontra értékelik ezeket, más bírálók esetleg a harmónia, az egyensúly hiánya miatt sokkal alacsonyabb pontszámmal büntetik a "lekvárkirályokat".

A magyarországi gyakorlat többnyire a megengedőbb irányt követi, bár egyre többen megfogalmazzák, hogy ki kellene keveredni ebből a borkészítési zsákutcából, még akkor is, ha sok hazai fogyasztó rajong az ilyen "kövérkés" borokért.

Az InfoRádió bormagazinjának, a Hordómintának néhány hete egy meghatározó szekszárdi borász, Heimann Zoltán nyilatkozta, hogy a klímaváltozás hatására az ő borvidékükön is kihívást jelent a leszüretelt szőlők magas mustfoka, hiszen ennek következtében a kierjedt borok alkoholfoka is a jóval magasabb a korábbinál.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok