JÓ KEZEKBEN AZ ÉV BORTERMELŐJE DÍJ

Az idén nagykorúvá vált - 1992-ben alapított - Magyar Bor Akadémia, immár 17 éve ítéli oda az "Év Bortermelője" díjat, elismerve egy-egy hazai borász kimagasló szakmai teljesítményét, többéves szakmai tapasztalatait! 2010.02.07-én dr. Lőrincz György, az egri borvidék termelője vehette át a magyar borászat legnagyobb kitűntetését a tiszteletére rendezett Gálaebéden, a Chorinthia Grand Hotel Royalban!
JÓ KEZEKBEN AZ ÉV BORTERMELŐJE DÍJ

Vasárnap délelőtt, a St. Andrea "Örökké" 2008-as fehérbora és a további jelöltek válogatott borai, hozzá illő ízletes falatkákkal várták a közel 400 fős érdeklődő közönséget, Európa építészetileg talán egyik legszebb szállodájának báltermében.

Az egy órás üdvözlés után, Dr. Lőrincz György izgalommal várta a szépen megterített Valetta terem asztalainál a tiszteletére érekezett közönséget, akit Dr. Csizmadia András, gasztrofilozófus, a Magyar Bor Akadémia tagja köszöntött és kalauzolt a neves mesterszakácsok előidézte gasztronómiai forgatagban.

Aki egyszer is találkozott már Dr. Lőrincz Györggyel, aki kicsit is ismeri őt, az tudja, hogy Ő egy a szőlősorok nyugalmához és csendességéhez szokott végtelenségig szerény ember, ahogy azt az Őt ábrázoló óriásposzter is mutatta. Számára a díjátadó, az ünnepi díszbe öltöztett környezet, az őt elárasztó köszöntés áradat úgy hatott, mint ártatlan kisgyermkre a karácsonyfa látványa, megannyi személyre szóló ajándékkal.

Mélyen vallásos ember lévén meghitten és megrendülten, kéz a kézben a pincészet névadójával, feleségével, Andreával hallgatta végig Eperjes Károly színművész előadását. A 2009-ben az Egri Borvidék nagykövetévé választott színészgéniusz, Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm című versével köszöntötte Dr. Lőrincz Györgyöt.

A meghatódottságot a Vivat Bacchus vidám előadása, illetve Herczku Flóra és Nikola Parov dalai oldották.

A négyfogásos ebédet követően a Szega Camembert által összeállított magyar és külföldi sajtkülönlegességek, valamint a korábbi évek Év Bortermelőinek borai várták a vendégeket a Bálteremben.

Felejthetetlen pillanat és életreszóló megtisztetltetés ez, melyet szavakkal kifejezni nem lehet, de a képek önmagukért beszélnek: tekintse meg albumunkat!

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok