JÓ BORNAK IS KELL A CÉGÉR

Jó bornak is kell a cégér – vagyis a borászatban is csak komoly marketinggel lehet komoly eredményeket elérni, hiszen a minőség önmagában ma már önmagában kevés - hangzott el ma délelőtt a Katona József Könyvtárban megrendezett Bormarketing konferencián, ahol a szakmai előadások mellett átadták a Kocsis Pál díjakat is.

Hiába a jó évjárat, a kedvező időjárás vagy a nagy terméshozam, a rossz vagy egyáltalán nem létező bormarketing eladhatatlanná teheti akár a legkiválóbb borokat is.
JÓ BORNAK IS KELL A CÉGÉR

Ezt ismerte fel a szakma, és tartja fontosnak a minél hatékonyabb és célzottabb reklámokat, melyek nélkül a magyar borok, hiába kiemelkedő minőségűek nem tudják felvenni a versenyt a nemzetközi palettán.

„Eddig az a szemlélet volt a jellemző, hogy a jó bornak nem kell cégér és hát látjuk ma Európában meg a világban, hogy csak nagyon komoly marketinggel lehet eredményeket elérni még akkor is ha Magyarország adottságai Európában a legjobbak közt vannak, kiemelkedő ültetvényháttérrel rendelkezik”- mondta el Oreskó Imre a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke

Éppen ezt elősegítendő a termelőknek a jövedéki törvény változásait követően úgynevezett forgalomba hozatali járulékot kell fizetniük, ami azt jelenti, hogy minden liter bor után, minőségtől függően 5-10 forintot kell fizetniük, ennek az összegnek a 60%-át marketing célokra, míg a maradék 40%-át ellenőrzésekre fordítják. Erdősi Mária a Duna Borrégió Bormarketing Bizottságának elnöke, aki ma vehette át a Kocsis Pál díjat, elmondta: a kínálat bővülése kényszerítette ki a marketing stratégia megváltozását.

„Már nem arról beszélünk, hogy a néhány márkákat mutatunk meg a fogyasztóknak, hanem pont fordítva, tömegnyi márkát mutatunk be, amit egyszerűen képtelenek a fogyasztók megjegyezni”- mondta el Erdősi Mária a Duna Borrégió, Bormarketing Bizottságának elnöke

Vagyis a cél az, hogy érzéseket és élményeket társítsanak egy- egy nedű mellé, melyet aztán összekapcsolhatnak az adott borral, így adva neki karaktert. Mint megtudtuk a bormarketing célja, hogy a kunsági borokat a kirándulás és a közösségi élmények borává tegyék, így öregbítve tovább az ország legnagyobb szőlő termelő területének hírnevét.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok