JÓ BOR A SOPRONI KÉKFRANKOS

2009-10-30 | kisalfold.hu
Jó bornak említette a soproni kékfrankost Hugh Johnson, A bor világatlasza, illetve A bor története című, magyarul is megjelent kötetek világhírű írója kismartoni bemutatóján.

Hugh Johnson neve sok borszerető ember előtt ismert szerte a nagyvilágban. A nedűk iránti vonzalma miatt beutazta a földkerekséget, s a napokban Kismartonban, az Esterházy-kastélyban tartott bemutatót.

Mikor került először kapcsolatba a borral?
– kérdeztük az angol szakembert.
JÓ BOR A SOPRONI KÉKFRANKOS

Legelőször kisfiúként kóstoltam meg a bort, amit az édesapám ivott – emlékezett Hugh Johnson. – Egy francia vörösbor volt, emlékszem az ízére is. Nem tudom, miért, de ez meghatározó élmény maradt számomra. De hangsúlyozom, mint az élet megannyi más területén, a bornál is a mértékletesség a legfontosabb. Ezt jól a fejembe verték.

Ön Cambridge-ben végzett, angol irodalmat tanult. Hogyan lett a világ borszakértője?
Az egyetemen szívesen kóstolgattuk a borokat, s a róluk alkotott véleményeink szinte kis esszékké magasztosultak. Nagyon beleéltük magunkat a feladatba, s örömünkre sokféle nedűt megízleltünk. S amikor életpályám során íróvá váltam, az a cél vezetett, hogy nyújtsak valami ˝kézzelfoghatót˝ az embereknek. Egy – hangsúlyozom, egy – pohár bort, s már csak az a kérdés vetődött fel, milyen is az a bor. Elkezdtem járni a világot, megismerni a földkerekség borvidékeit, és egy csodálatos világ tárult ki előttem.

A bor világatlaszát 1971-ben, A bor története című kötetét 1989- ben írta. Az eltelt idő során lenne mit hozzáírni a könyvekhez?
Igen, egy napon folytatni fogom e terület leírását. Annál is inkább, mivel ötven éve kóstolgatom a bort, s meg kell hagyni, a szüretelés, a tárolás és más szakmai fortély modern technológiája kifejlődésének köszönhetően egyre jobb a borok minősége. Ugyanúgy, mint tegyük fel, az autóiparban: egy mai kocsi jobb, mint az ötven évvel ezelőtti. Másrészt a fejlődés a borivás kultúrájában is nyomon követhető. Az emberek manapság másképp viszonyulnak a borokhoz, mint régen. Egyre többen ma már az ízek, illatok felfedezésének öröme miatt fogyasztják a bort – s nem azért, hogy ˝készen˝ legyenek tőle. S hogy hol találni meg a világon a legjobb bort? A bor nagyon személyes dolog. Mindenkinek más és más ízlik. Mint a szépségnél. Minden újabb és újabb bor, amivel találkozom, önmagában élmény.

Mi a véleménye a magyar borokról? Ismeri-e a soproni kékfrankost?
Rendkívül nagy hagyományokkal rendelkező országként természetes, hogy kiváló borok születnek a Kárpát-medencében. Kiemelendő Tokaj, húsz éve ott találkoztam először a magyar borokkal. Ennek hatására a borvidéken magam is vettem egy házat. Bár még nem jártam Sopronban, ittam már helyi kékfrankost. A jó vörösborokhoz sorolom.

Mi a véleménye arról, hogy önt tartják a világ leghíresebb borkritikusának?
Ennek két oka van. Az egyik, hogy amit írok, azt az emberek elfogadják, igaznak tartják. Másrészt mert már ötven éve ezzel foglalkozom...

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok