Javaslatcsomag a rossz minőségű importborok ellen

2015-10-17 | Hír TV

Szigorítana a borok eredetének jelölési szabályain a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. Az erről szóló 10 pontos javaslatcsomagot már elküldték a kormánynak. Szerintük ezzel csökkentetni lehetne a silány minőségű olasz importborok beáramlását az országba. A bornak látszó külföldi italokat pár száz forintért árulják az üzletek, miközben a hazai szőlőtermelők a csőd szélére kerültek.

Javaslatcsomag a rossz minőségű importborok ellen

Olasz pénzügyőrök pózolnak több tonna zsákos cukor előtt. A fotó június közepén készült a bolognai régióban, az ország egyik legnagyobb borászatában. Az olasz hatóságok 2730 tonna cukrot, 4 tartálynyi cukoroldatot és 310 ezer hektoliter mustot foglaltak le. Az üzemben feltehetően hamisíthatták a bort.



„Magyarországra a kész bort – itt említettem, hogy közelíti a 200 forintot – 70 forintért tudják behozni az olaszok. Tehát a szőlő megtermelési ára alatt tudják behozni. Ez azt a feltételezést indukálja bennünk, szőlősgazdákban, hogy ez nem szőlőből készült, ha ilyen áron tudják idehozni 1000 kilométeres távolságból, tartálykocsikkalmju” – mondta Zsikla Győző borász, jobbikos önkormányzati képviselő.

Egy üveg bornak látszó ital elkészítéséhez elegendő fél liter víz, egy kis alkohol, citromsav, borkősav és két deciliter normál bor. Így kerülhet feleannyiba, mintha szőlőből készült volna. A hazai üzletek polcain már pár száz forintért található vélhetően ilyen technikával készült címkézetlen, olasz importbor, amely kiszorítja a polcokról a minőségi, magyar terméket.

„Az a keserves tönkremenési folyamat, aminek a végén vagyunk, hát ez volt a fő tényező, ez a fő tényező, hogy rendkívül olcsó, és nem olasz néven bejön a termék, és eláraszt bennünket, és tönkreteszi a termelőt és tönkreteszi azokat a borászatokat, akik valóban a magyar, illetve a szőlőre alapozzák a borászatot” – mondta Bodor Jenő szőlész.

Mivel a termékek szabályos papírokkal érkeztek az országba, és megfelelnek az uniós szabályoknak, nem lehet betiltani a forgalmazásukat.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egy 10 pontból álló intézkedéscsomagot tett le a kormány asztalára. Ennek egyik pontja, a borok eredetének szigorúbb jelölése.

„Ami azt írja elő, hogy a palackon fel kell tüntetni, hogy melyik országból származó bort, milyen arányban tartalmaz az a tétel, ami a polcra kerül. tehát nem önmagában az, hogy az EU-ból származó bor, hanem tételesen meg kell jelölni, hogy milyen részben, milyen országból származó borokat tartalmaz” – mondta Tornai Tamás elnök.

Tornai Tamás szerint ezzel a lépéssel drasztikusan le lehetne csökkenteni a kétes eredetű borok beáramlását az országba.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok