Úgy is olvasható, hogy nem nagyon rajong értünk.

A tekintélyes angol borszakíró a közelmúltban Magyarország borvidékeinek leírásával is gazdagította honlapját, amelyet valószínűleg a világ nem kevés borkedvelője tekint az egyik legmegbízhatóbb borismereti információforrásnak. Számunkra nyílván nem lehet mindegy, hogy milyennek látja borászatunk helyzetét, illetve az sem, hogy milyen kép alakulhat ki azokban, akik az ő anyaga alapján tájékozódnak a magyar borokról.

Bevezetőjében összefoglalja, amit hazánkról tudni kell: csak néhány „tüzes fehérbor és néhány, amelyik megéri az árát, továbbá a nagy múltú édes tokaji borok” azok, amelyeket kiemelendőnek tart. Felsorolja a fő szőlőfajtákat, de közöttük nem említi sem az Olaszrizlinget, sem a Kékfrankost, amelyek a két legnagyobb részarányt képviselik a termesztésben.

Megítélése szerint Magyarországon a borszektor még mindig az átalakulási folyamatát éli, amely során viszont jól alkalmazkodott a rendszerváltozás utáni körülményekhez. Méltatja, hogy nálunk sok „flying winemaker” megfordult, akiknek köszönhetően „olcsó, jól megcsinált, de nem lélegzetállítóan karakteres” fajtaborok tömege készült. Az utóbbi időben kezdik ugyan jobban értékelni a hungarikumokat, azonban „a legjobbak alig találnak utat az exportpiacokra”.

A fehérborainkat úgy jellemzi, hogy „viszonylag testesek és van bennük bizonyos magyar hév és fűszeresség”. A vörösborokban „kevesebb a sajátosság”. Tiszták és gyümölcsösek a jobbak, amelyeket exportálnak, azonban hozzáteszi, hogy a magyarok inkább az olyanokat kedvelik, mint amelyek „Josef Bach” (?) pincéjéből kerülnek ki. A fiatal Kékfrankos „különösen zamatos és étvágygerjesztő”, valamint néhány Pinot Noir tud egyes évjáratokban „szép” lenni.
A Cabernet Sauvignon és a Franc főleg Villányban kezd újabban jeleskedni.

Borászatainkról az a véleménye, hogy sok nem hozza ki magából a maximumot és sok küzd komoly tőkehiánnyal, amin eddig a külföldi beruházók segítettek.

Az eredeti magyar fehér szőlőfajták választékát gazdagnak tartja. A vörösök közül szerinte a Kadarka az emblematikus fajta, amelyik az utóbbi időben megsínylette a világfajták előretörését.
Úgy véli, hogy nemcsak azért kevés az esély arra, hogy külföldön borvidékeink szerint keressék a magyar borokat, mert nehézséget okoz neveik kiejtése vagy helyesírása, hanem azért is, mert még nem derült ki, hogy mire is képesek igazán a fajtákat és a stílusokat illetően. A borok sok esetben inkább a külföldi befektetők anyagi lehetőségeit, sem mint a termőhely valódi potenciálját tükrözik.

Nehezen tudja például elképzelni, hogy Sopron környékén olyan édes borok készüljenek, mint a határ másik oldalán, de vörösborai már most is jó hírűek. A borvidékek többségéről futólag ejt pár szót és esetlegesen tesz említést néhány termelőről. Kivételt Szekszárd és Villány képeznek, amelyek borászatai közül többet is megnevez. Jó lenne tudni, mi alapján írja azt, hogy az Alföldet „vándorok és a lovak” népesítik be, igaz kitér arra is, hogy tömegborokat készítenek.

Részletesebben foglalkozik viszont azzal a „különös” borvidékkel, amely „Tokajként ismert” és „történelmileg átnyúlik Szlovákiába”.
Ott terem „Magyarország messze leghíresebb bora”, amely „a maga idején a világ legjobb édes bora volt”. Ismerteti a borfajtákat, amelyek közül a szamorodninak „száraz és édesített” változata van, valamint az aszú esetében az „édes aszútészta porrá zúzott botritiszes szőlőből” készül. Szól a külföldi tulajdonosokról, akiknek a pincéiből 1992 óta olyan „világosabb” borok kerülnek ki, amelyek inkább a Sauternes-iekre hasonlítanak. Végül kiemeli Szepsy Istvánt, aki sokadmagával „egyre izgalmasabb, erőteljes száraz borokat készít a néha alábecsült Furmint fajtából”.

A magyar elnevezések ortográfiája többnyire rendben van, de azért az sem hibátlan (elírások: Szürkebarátis, Vylan, puttonyo, Disznókű).

Annak mindenesetre örülni kellene, hogy egy ilyen szaktekintély ír hazánkról és azt is el kell fogadni, hogy saját mércéje alapján fogalmazza meg véleményét. (Ausztriáról például sokkal kedvezőbben ír.) A tárgyi tévedések megítélése esetén viszont jogosan lehet magasabb az igényszint. A hölgy egyébként többször foglalkozott már honlapján magyar borokkal, azonban magyarországi személyes tapasztalatai, ha jól tudom, még nincsenek.

Az anyag elérhetősége: www.jancisrobinson.com .