IDÉN MEGINT TORKOSOK VOLTUNK

2009-03-25 | vg.hu
A Magyar Turizmus Zrt. legfrissebb adatai szerint 2009-ben országszerte közel 1300 étteremben mintegy 230 ezeren torkoskodtak, kihasználva az akció keretében adott 50 százalékos kedvezményt. A vendégektől és a csatlakozott szolgáltatóktól érkezett visszajelzésekből kiderül: az akció nem csupán a vendégek körében egyre népszerűbb, de az étteremtulajdonosok is fontosnak tartják az akció promóciós értékét.

A válaszadó éttermek egynegyede Budapesten, több mint fele vidéki városokban, 19 százalékuk pedig egyéb településen várta a vendégeket.
IDÉN MEGINT TORKOSOK VOLTUNK

A korábbi két évhez hasonlóan, 2009-ben is tízből négy étterem elsőként csatlakozott az akcióhoz. A kérdőívet kitöltő éttermek 40 százaléka már 2006-ban is, 64 százaléka 2007-ben is kapcsolódott a Torkos Csütörtökhöz, minden 100-ból 93-an pedig tavaly is kínáltak 50 százalékos kedvezményt ezen a napon.

Átlagosan 177 torkoskodót fogadtak az éttermek, tízből kilencen előzetesen bejelentkeztek. Összesen 230 ezren látogattak el az éttermekbe.

Az étteremtulajdonosok többsége kedvező forgalmi adatokról és a vendégek pozitív visszajelzéseiről számolt be. A korábbi évekhez hasonlóan, minden 100 étteremből 80 jóval kedvezőbb, további 17 kedvezőbb vendégforgalomról adott számot, mint ahogy ez egy átlagos február végi napon várható. A realizált bevételek tekintetében – a nyújtott kedvezmények ellenére – is pozitívan nyilatkoztak: az éttermek 49 százaléka számára a bevételek jóval kedvezőbben, további 40 százaléka számára kedvezőbben alakultak 2009. február 26-án (a budapesti szolgáltatók esetében ezek az arányok rendre 37 százalék és 46százalék). Teltház miatt az éttermek 72 százalékának kellett visszautasítania vendégeket Torkos Csütörtökön.

Az éttermek által tolmácsolt fogyasztói visszajelzések döntően pozitívak voltak. A vendégek jó kezdeményezésnek tartják a Torkos Csütörtököt, és – bár ez egy naphoz kötődik – szívesen vennének igénybe hasonló kedvezményeket az év más napjain is. Az ételek és italok mellett a kiszolgálással is általában elégedettek voltak a vendégek, és igen pozitívan értékelték az éttermek egyéb szolgáltatásait, mint az élőzenét.

Abban széles skálán mozognak a vélemények, hogy milyen arányban lesznek a jövőben visszatérő, netalán törzsvendégei egy-egy étteremnek a „torkoskodók”. Bár az akció az étterembe nem járó célcsoportokat is megmozgatja, illetve – más alkalmakkor nem fogyasztott – ételkülönlegességek kipróbálására ösztönzi, számos étterem jelezte, hogy sok visszatérő vendégre számít a Torkos Csütörtököt követően is. A Torkos Csütörtököt követő napokban „csak” az éttermek egyharmada szerint növekedett a forgalmuk, a válaszadók 72 százaléka szerint azonban az akcióban részt vevő vendégek hosszabb távon, a későbbiekben is betérnek majd hozzájuk.

A Magyar Turizmus Zrt. eredményesnek ítélt promóciója mellett a vendéglátók saját csatornáikon is kommunikálták az eseményt. A válaszadó éttermek fele (47,9 százalék) önállóan is hirdette az akciót, ami leggyakrabban a saját honlapot, a helyi médiumokat (nyomtatott sajtó, TV), szórólapot, figyelemfelkeltő/megállító táblát, direct mail akciót és online hirdetést foglalt magában.

Az éttermek a jövőben is szívesen csatlakoznának a Magyar Turizmus Zrt. marketingakcióihoz: minden 100 válaszadó étteremből 93 a jövőben is szívesen venne részt hasonló akcióban. A legtöbb étterem számára az ezen a napon realizált kisebb nyereséget kompenzálja az akció reklámértéke, az étterem megjelenése a különböző promóciós felületeken.

A Magyar Bormarketing Kht-vel együttműködésben a Magyar Turizmus Zrt. 2009 április 29-ére Borszerda akciót tervez, amelynek keretében a részt vevő éttermek kedvezményesen vagy ingyenesen biztosítanak borkóstolási lehetőséget. A szolgáltatók részéről aktív érdeklődés mutatkozik: a Torkos Csütörtök akcióban részt vett éttermek fele szívesen csatlakozna ehhez az akcióhoz is.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok