I. Pincetúra Egerben, a Szépasszony-völgyben

2018-10-12 | Hírszerkesztő

2018. október 21-én vasárnap, 12 órától 21 óráig

10 pincészet, 10 bikavér, 10 élmény

I. Pincetúra Egerben, a Szépasszony-völgyben

Lassan végetér az Egri Borvidékenaz emberemlékezetóta legkorábban, augusztus első heteiben - megkezdett szüret. A tőkéken már csak a késői szüretelésű fajtákvárják sorsukat.

A kiválónak ígérkező évjárat egyes tételei – az elsőként szüretelt Irsai Olivér,és a méltán népszerű egri rozék – már megjelentek a boltok polcain, csakúgy, mint a Szépasszony-völgy pincéiben.

A korábban inkább turistalátványosságként számon tartott - az egyébként, a 200 tufába vájt pincéjével valóban egyedülálló- pincesor, ma már az Egerbe látogatóborturisták számára is vonzócélpont lehet.

Az elmúlt pár évben, több meghatározóBorászat – St. Andrea, Tóth Ferenc, Ostorosbor, Petrény, Besenyei – költözött be a Völgybe, akik a régi nagyokkal – Sike, Kiss, Farsang, Juhász, Molnár, Hagymási Pincészet – együtt egy erős ízelítőt adnak a borvidékből.

A Szépasszony-völgy növekvő népszerűsége– a jóborokés finom ételek mellett - a változatos kulturális és zenei programoknak is köszönhető, melyeknek javarészt a pincék gyűrűjében elhelyezkedő, nyári estéken igazi fesztivál hangulatot idéző Völgy-park ad helyszínt.

Ugyan az időjárás még nyárias, a hűvös esték már a vörösbort kívánják. Az Egri Bikavér köré –az októberi hosszúhétvége vasárnapjára - szervezett I. Szépasszony-völgyiPincetúra már a meleg pincékbe invitálja vendégeit. Jóborok, változatos gasztronómiaés zenei élmények várják a túrázókat. 10 résztvevő pincészet, 10 bikavér, 10 élményés ínycsiklandófogások.

Töltse Egerben a hosszú hétvégétés látogassa meg a város megújult Bornegyedét!

A programról tájékozódhat a www.egribornegyed.huweboldalon vagy a facebookon.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok