Húszadszorra is elfogyott a benzin és a bor

Sikerrel és biztonságban ért célba a gyöngyösi Fő téren vasárnap délután a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye 100 autóból álló mezőnye. A versenyzők a három napos bortúrán közel 1000 kilométert teljesítettek, és felfedezték hazánk három történelmi borvidékét.

Húszadszorra is elfogyott a benzin és a bor

A gyöngyösi befutón díjakat adott át Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, aki az esemény egyik fővédnöke is volt.



Augusztus 28-án pénteken hajnalban Budapesten, a Városligetből vágott neki a XX. Magyar Borok Útja Rallye az első napon teljesítendő mintegy 470 kilométeres távnak, hogy felfedezze a Tokaji borvidéket. Az ügyességi feladatokkal és vetélkedőkkel tarkított első napon a Gróf Degenfeld, Basilicus, Götz, Naár, Harsányi és Patricius borászatok meglátogatása után a Hunguest Grandhotel Galyába érkeztek a résztvevők, ahol az esti bulihoz többek között az Irigy Hónaljmirigy szolgáltatta a talpalávalót. A második napon a bodrogkeresztúri Füleky valamint a mádi Holdvölgy és Szent Tamás pincészetek után a Rallye az Egri borvidéket vette célba, és meglátogatta a Demeter, az Ostorosbor, valamint a Gróf Buttler borászatokat. A levezetett 350 kilométer és a parádi szerpentinek hamisítatlan rali hangulata után ismét Galyatetőn pihent meg a csapat. A záró nap egy kicsit könnyebb volt, hiszen mindössze 60 kilométeres út vezetett az abasári Borrendelőn és Pálinkás Attila Pincészetén keresztül Gyöngyösre, ahol a befutó előtt a Danubiana és a Borpalota borászatok látták vendégül a versenyzőket, majd a teljes mezőny biztonságban megérkezett Gyöngyös főterére.

Gyöngyösön egész délután színes kulturális programok szórakoztatták az érdeklődőket, 16:00 órakor pedig Czippán Anett, a jubileumi Rallye háziasszonya, a TV2 műsorvezetője és versenyzőtársa, Váczi Gergely felkonferálta az eredményhirdetést, ahol köszöntőt mondott többek között dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a Rallye egyik fővédnöke, továbbá Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere. Regőci Attila, a Magyar Borok Útja Rallye alapítója és elnöke, nemcsak a három napos közös élményt köszönte meg az együttműködő partnereknek, a csapatnak és a sajtó képviselőinek, hanem az együtt töltött 20 esztendőt is, majd jókívánságait tolmácsolva hivatalosan is átadta a stafétabotot utódjának, Megay Róbert Péternek.

„Úgy gondolom, méltó módon sikerült együtt megünnepelnünk a Magyar Borok Útja Rallye 20. születésnapját. A számok tükrében is sikeresnek ítélem a rendezvényt: 3 nap alatt 3 borvidéket látogattunk meg, ami 20 helyszínt és mintegy 30 kisebb családi pincészetet és nagyobb borászatot jelent. A mezőny 100 induló autót (köztük 40 db, a Ford, Opel, Peugeot és Citroën DS szponzorautót) és összesen 230 résztvevőt számlál, akik közel 1000 versenykilométert teljesítettek a három napos bortúra alatt. Örömmel tölt el, hogy a résztvevők nemcsak a teljesítendő ügyességi feladatokra és vetélkedőkre koncentráltak, hanem a vidám versengés felhőtlen hangulatában új barátságok és üzleti kapcsolatok is köttettek.” – értékelte a rendezvényt Megay Róbert Péter, a rendezvényt szervező Regő Kft. tulajdonosa.

„Gratulálok a verseny győzteseinek kitartásukért és kiváló eredményeikért. Emellett köszönetet mondok minden versenyben résztvevőnek, hogy a közlekedésbiztonság alapvető elveinek szem előtt tartása mellett balesetmentesen, felelősségteljesen teljesítették a távot. Továbbra is dedikált célunk a hazai borok, borvidékek, gasztronómia, turisztikai vonzerő, biztonságos közlekedés és környezetvédelem népszerűsítése, ezért is örülök, hogy a Magyar Borok Útja Rallye történetében először egy elektromos autó is indult, és zéró emisszióval, sikeresen teljesítette a távot. Köszönjük az együttműködést a partnereinknek és támogatóinknak, akik közül többen személyesen is részt vettek a bortúrán. Nagy örömmel jelentem be, hogy jövőre is megrendezzük a Rallye-t, melynek helyszínét még nem áruljuk el, de érdemes már most felírni az időpontot: 2016. augusztus 26-28-át!” – tette hozzá a főszervező.

A verseny eredményei:

1996 óta minden évben új gazdára talál a Magyar Borok Útja Rallye nagydíja, vagyis az a vándorserleg, amit a verseny abszolút győztesének ítélnek oda. A díjat az abszolút 1. helyezett páros kapja, azaz a jubileumi, XX. Magyar Borok Útja Rallye nyertesei a 69. rajtszámú autóban Fekete László, Polyóka Mihály és Tóth Róbert. Abszolút 2. helyezett: 76. rajtszám - Horváth Zoltán és Pásztor Tamás, abszolút 3. helyezett: 15. rajtszám - Turcsi Zsolt, Sudár András, Molnár Attila

Különdíjak

Egy-egy díjat ajánlott fel az egyéni szempontrendszere alapján legeredményesebb csapatnak a két fővédnök, Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úr. Méltán töltheti el büszkeség azokat a versenyzőket, akik ebben az elismerésben részesülnek.

A Földművelésügyi Minisztérium különdíjat kapja: Fazekas Tamás

A Belügyminisztérium különdíját kapja: Pánczél Ottó Péter és Turcsi Zsolt

Gyöngyös Város polgármesteri díjat kapja: Benei Anikó, Abasár polgármestere.

A Fair Play díjat az a csapat kapja, aki akár önfeláldozással, (verseny) idejét, energiáját nem kímélve támogatja társait. Idén a mezőny egyik párosa nagyon példás cselekedetet hajtott végre. A verseny alatt az úton egy kisfiú leintette a Rallye egyik autóját, mert édesapja túrázás közben rosszul lett a nagy melegben. A leintett versenyzők azonnal félreálltak és addigi jó pozíciójukat feladva az apuka segítségére siettek. Megitatták, hazavitték és azóta is minden rendben van vele. Ezt a példás magatartást nem más, mint Orondán Sándor és Győrfi Pál hajtotta végre, így idén ők kapják a Fair Play díjat.

A versenynek van egy különleges díja, a Kóborlók kupája, melyet az a csapat viheti haza, akik bár nagyon igyekeznek, de a legtöbb hibapontot gyűjtik össze úgy, hogy egyetlen feladatot vagy állomást sem hagy ki a három nap során. Ez az egyik legkönnyebben megszerezhető díjnak tűnik, de évről évre egyre többen szállnak harcba érte. A díjat kapja: 35. rajtszámmal és 17 869 hibaponttal Juhász Gábor, Czipó Balázs

Idén az induló hölgyek közül a különdíjat a 71-es rajtszámmal induló Gyenes Viktória, Suda Alexandra, Vaspöri Eszter, Erdei Krisztina kapta. Új díjjal is bővült a 2015-ös rendezvény.

A verseny hőse, aki minden megpróbáltatást túlélt: Varga Zoltán

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok