HÚSZ ÉVE INDULT

2009-04-16 | naplo-online.hu
Egyéni vállalkozóként, azt is mondhatnánk, kényszervállalkozóként kezdte önálló gazdasági pályafutását Müller István, a Pelsovin Trade Bt. ügyvezetője, aki azóta számos szakmai sikert ért el.

A cég alapítója, vezetője és társtulajdonosa, Müller István 1978 óta él Balatonfüreden. Agrármérnök, külkereskedelmi szakmérnök. Tanulmányait a Keszthelyi és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen folytatta. A Badacsonyi Állami Gazdaság volt az első munkahelye, majd 13 évig a Balaton-felvidéki Szőlő- és Bortermelők Egyesülésénél dolgozott Aszófőn.
HÚSZ ÉVE INDULT

Itt kötelezte el magát a szőlőtermesztéssel, borászattal, borkereskedelemmel, s lett szerelmese a Balaton-felvidéknek. Abban az időben feladatuk a megyében szőlő- és bortermesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelőszövetkezetek segítése volt. A városban is- merkedett meg feleségével, Müller Istvánné Tóth Arankával, aki idegenforgalmi szakember, és az utóbbi években idejének zömét három fiúgyermekük gondozására, nevelésére, ellátására fordította. Természetesen szakított arra is időt, hogy a vállalkozásukban felügyelje a szervezést és az adminsztratív munkafolyamatokat. Müller István húsz évvel ezelőtt lett egyéni vállalkozóvá, a társas vállalkozását pedig 1991-ben alapította. A Pelsovin Trade Bt. neve egyben a cég tevékenységével is kapcsolatos. A Pelso a Balaton latin elnevezéséből származik, míg a vin a borra utal. A trade ismert kifejezés, azt jelzi, hogy külkereskedelmi tevékenységet is végez a családi vállalkozás. Az elmúlt másfél évtizedben számos országba expor- tálták a magyar borokat, így Németországba, Angliába, Svédországba, az Egyesült Államokba. Lapunk is írt arról, hogy elsőként exportáltak szabályos keretek között bort Finnországba.

Mindezek mellett szakkiadványok megjelentetése, rendezvények, továbbképzők, bel- és külföldi tanulmányutak szervezése is a cég profiljába tartozik. A Borkereskedelem ABC-je című kiadványuk ma is fontos szakkönyv, akárcsak a bor és az egészség kapcsolatáról szóló munkájuk. A borászok szakmai képzésével több mint harminc éve, még Aszófőn kezdett el foglalkozni Müller István. Vincellérképzőjük a kezdő szőlészeknek, borászok- nak adott elméleti és gyakorlati útravalót, a kertészmérnököknek, gyakorló borászoknak szervezett továbbképzőknek több mint tizenöt éve Balatonfüred ad otthont. A rendszerváltás után - Simon Károly polgármester vezetésével - megalakult helyi önkormányzat beválasztotta a mezőgazdasági szakbizottságba külső szakértőnek. Ekkor kapott megbízást a füredi borhetek újraindítására, va- lamint a városi borverseny megszervezésére. Mindkét esemény azóta is meghatározó rendezvénye Fürednek. Ezalatt az idő alatt ismerkedett meg a város szőlőtermelőivel, borosgazdáival, s nyert betekintést küzdelmes életükbe. Legtöbbjükhöz szoros barátság fűzi ma is.

Müller István számos hazai szakmai szervezetnek is tagja: 1993-ban vették fel a Balatonvin Borlovagrend tagjai sorába, 1997 óta pártoló, majd 2001-től rendes tagja a Ma- gyar Bor Akadémiának. A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége elnökségé- nek és a Magyar Borok Háza Alapítvány kuratóriumának tagja. A csodálatos pannon táj szerelmesének vallja magát, s a kitűnő magyar borok jó hírnevének öregbítését önként vállalt kötelességének tartja.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok