HOVÁ FOLYT EL A BIKÁK VÉRE?

HOVÁ FOLYT EL A BIKÁK VÉRE?

Tóth: Szörnyű dolgok derültek ki az egri borkombináttal kapcsolatban. Több mint félmilliárd forint tőke és annak kamatai megfizetéséért perelte be az egri borkombinát felszámolóját, a Reorg Rt.-t a kombinát egyik hitelezője, az Egri Csillagok Zrt.

A ma már nehezen átlátható, 17 éve húzódó felszámolási történet. Tóth István, az Egri Csillagok Zrt. elnöke világította meg.

A felszámoló által hamar befejezni ígért felszámolás máig nem fejeződött be. Tóth István szerint a továbbra is hitelezői státusban lévő Egri Csillagok utoljára 2003-ban kapott tájékoztatást a felszámolás helyzetéről, utána azonban már nem. Ezért jogi útra terelték az ügyet, így hosszas huzavona után tavaly szeptemberben – bírósági beavatkozás nyomán – a Reorg megküldte a 2007. július 18-i állapotoknak megfelelő közbenső mérleget.

– Ebből azonban szörnyű dolgok derültek ki, amiket korábban csak sejtettünk – jelentette ki az Egri Csillagok elnöke. – A felszámoló a termőföldek eladásának lehetőségét kétszer is öt-öt évvel meghosszabbította, illetve – amire egy APEH-os vizsgálat derített fényt – kártalanítás, azaz vételár-különbözet címen több mint 504 millió forintot fizetett ki a vevőnek, akinek csak elővásárlási joga volt a borkombinát földjeire.

Ezen információk ismeretében az Egri Csillagok kártérítési pert indított a Reorg ellen, melynek tétje az ominózus 504 millió forint tőke és annak kamatai. A perben csatlakozott hozzájuk további 14 hitelező is, köztük önkormányzatok – például a Heves Megyei Önkormányzat, a debreceni önkormányzat –, cégek és magánszemélyek, de az Egri Főegyházmegye is.

Emellett büntetőfeljelentés is született az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és csőd bűntettének alapos gyanúja miatt – közölte az elnök.

A felszámoló szerint jogszerűen jártak el. Tóth Nikolett felszámolóbiztos szerint a felszámoló a jogi akadályok rendezéséig biztosította a mezőgazdasági földterületekre vonatkozó vételi jogot. Ugyanakkor két bírósági döntés is alátámasztja, hogy a vevőt – miután nem vehette meg az ominózus földeket – megillette a kártalanítás, így a 2005-ben nyílt árverésen értékesített területekből befolyt pénzekből a felszámoló kifizette a Timesco Zrt.-t.

A témával a Heves Megyei Hírlap 2008. 07. 18-i számában részletesen is foglalkozik.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok