HORDÓ HELYETT KAZÁNBAN VÉGZI A SZŐLŐ

2009-07-21 | nol.hu
Egyre többen próbálnak az újbor piacára lépni, de sok helyütt már nem kell a szüretre készülődni, mert a télen eltüzelték a kivágott tőkéket. Megtette a hatását az ültetvények ritkítását célzó uniós támogatás.

Kapóra jött a borászoknak tavasszal a gyengülő forint, mert jócskán megdrágította az importot. Tavaly a borászok már vészharangot kongattak a hazánkba érkező, egyre növekvő mennyiségű olcsó olasz bor miatt.
HORDÓ HELYETT KAZÁNBAN VÉGZI A SZŐLŐ

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet, a KSH és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakértői szerint - a fogyasztás csekély visszaesése mellett - az idei első negyedévben harmadával csökkent a borimport az egy évvel ezelőttihez képest. Az export is visszaesett, igaz, csak 16 százalékkal. Ebben az időszakban 19 millió hektoliter bort importáltunk 450 millió euróért, míg külföldön 148 millió hektoliter magyar bort sikerült eladni, 3,7 milliárd euróért.

Az olasz "borapály" miatt a palackozók ismét a hazai termelők készleteit vásárolják fel, ráadásul emelt áron. S bár a piac megpezsdült, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy inkább abbahagyják a termelést.

Egy Mátra-vidéki önkormányzati felmérés szerint az elmúlt időszakban 30 százalékkal csökkent a lakossági gázfogyasztás. Amikor az okokat firtatták, kiderült, hogy a bortermelő településeken a drága gáz helyett a kivágott szőlőtőkékkel fűtöttek a télen. A Nagyrédei Hegyközség irodájánál arról tájékoztatták lapunkat, hogy amíg három éve még 1100 hektár szőlő tartozott a hegyközséghez, az idén jó, ha 800 hektáron szüretelnek, mert több mint 250 hektáron kivágták a szőlőt. Többen ezért uniós támogatásban is részesültek.

Mint azt Sidlovits Diána, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) referense elmondta, a nyomasztó európai borkészletek és túlkínálat apasztása miatt, az uniós borreform részeként 2008-tól kezdve, három év alatt összesen 175 ezer hektárral akarják a 3,4 millió hektáros közösségi szőlőterületet csökkenteni. Az első évben összesen egymilliárd eurós támogatási igénnyel jelentkeztek a gazdák. A visszaosztás után, ennek mintegy a felét, 464 millió eurót tudtak kifizetni, igaz, eleve ennyi volt betervezve a célra a tavalyi büdzsében.

Magyarországon, a hektáronkénti 7560 eurós, 2,2 millió forintos átlagos támogatással összesen 3212 hektár szőlőt akartak kivágni tavaly. De az uniós túligénylés miatti kötelező visszaosztás miatt csak 1474 hektár után fizettek ki - összesen 9,8 millió euró - támogatást, főleg alföldi és Mátra-vidéki gazdáknak. A most augusztusban induló idei kivágási szezonban az elnyerhető támogatás 6930 euróra, mintegy 2,1 millió forintra csökken. Jövőre már csak 6300 euróra, azaz hektáronként 1,9 millió forintra lehet számítani.

Urbán András HNT-szaktanácsadótól megtudtuk, hogy az idén a szőlő az átlagos évjáratokhoz képest két héttel "előresietett". Ha ilyen marad az idő, akkor a legkorábbi szőlők szedése augusztus elején megkezdődhet. A szakember szerint az időjárás kedvez az újborok készítőinek, és az első ilyen, már kezelt, palackozott borok augusztus végére megjelenhetnek a boltokban.

Az újbor nemcsak a szőlősgazdának jelent korai szüretet, hanem a borászatoknak is, hiszen nem 1-2 év múlva, hanem a bor kiforrása után szinte azonnal pénzhez jutnak. Az utóbbi időben divatba jöttek a kellemes, könnyű italú, alacsony alkoholtartalmú újborok. Néhány éve még csak a badacsonyörsi Varga Pincészet próbálkozott vele, tavaly már 3-4 konkurense is megjelent az újborok piacán. Az idén Urbán András már tucatnyi újborászra számít.

A későbbi szüretre készülőknek még sok munkájuk lesz a szőlővel, hogy megmentsék a betegségektől. Nem szabad a permetlével takarékoskodni, hiszen a forró nyárelőt követő viharos napok utáni páradús kánikula idején a peronoszpóra és a lisztharmat igencsak erőre kap.

Adható-vehető az újratelepítési jog

A telepítési jog nélkül létesített szőlőültetvényeket ki kell vágni, az azokon termett szőlőt pedig le kell párolni - erről határozott az agrártárca. A szőlőültetvény kivágásával keletkezett újratelepítési jog mezőgazdasági vagyoni értékű jognak minősül. Ezt felhasználhatja maga a kivágó, de el is adhatja, ha meghatározott ideig egyiket sem teszi meg, akkor állami jogtartalékba kerül, ami azt jelenti, hogy később az állam adhatja el az újratelepítési jogot, amely a kivágottal azonos nagyságú területre vonatkozik. A jogosult személy Magyarország területén belül a tulajdonában vagy használatában lévő - szőlő telepítésére alkalmas - területen felhasználhatja ezt a jogát, illetve el is adhatja azt. Aki viszont megveszi, az nem adhatja tovább az újratelepítési jogot. Az eladási ár minimum 20 ezer, és maximum 150 ezer forint lehet hektáronként. A meghirdetett jogot az vásárolhatja meg, aki előbb jelentkezett rá.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok