Több ezren vettek részt a Heim Alapítvány és a METRO közös rendezvénysorozatán

2015-09-09 | Hírszerkesztő

2015. augusztus 29-én a budaörsi METRO áruházban került megrendezésre a Heim Alapítvány AlkoholStop rendezvénysorozatának utolsó állomása, melynek keretében a felelős alkoholfogyasztásra és az egészséges életmód fontosságára hívták fel az érdeklődők figyelmét. A METRO társadalmi szerepvállalási tevékenysége részeként eddig több mint 720 millió forint értékben támogatta partnerszervezetein keresztül a rászorulókat.

Több ezren vettek részt a Heim Alapítvány és a METRO közös rendezvénysorozatán

A METRO számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, amely aktív felelősségtudatot jelent a környezettel és azokkal a személyekkel szemben, akikkel működése során, illetve az értékesítési lánc tagjaiként kapcsolatba kerül. A mértékletes alkoholfogyasztás a kiegyensúlyozott, egészséges életmód része. Magyarországon azonban sokan nincsenek tisztában az egészségügyi kockázatokkal – a felelőtlen, mértéktelen alkoholfogyasztás számos korosztály esetében probléma, így az egyik legégetőbb társadalmi téma a tudatos alkoholfogyasztásra nevelés kérdése. A felelős alkoholfogyasztással a hosszú távú, országos szintű egészségügyi költségek is jelentősen csökkenthetőek, és közvetett módon a magyar fogyasztók fizikai, érzelmi, szellemi és mentális jólétének megteremtését segíthetik, támogathatják.



A METRO és a Heim Pál Alapítvány a cél elérése érdekében 2015. nyarán közös akciót indított AlkoholSTOP néven: egy hat állomásos rendezvénysorozat keretében számos érdekes programmal várták a nagyközönséget a résztvevő METRO Áruházakban (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pécsett, Győrben és Budaörsön). A rendezvénysorozat célja, hogy a témáról valós társadalmi párbeszédet indítson, amiben panaszok helyett tervek születnek, hogy a program keretében olyan ötletek, kezdeményezések jussanak el a nagyközönséghez, melyek a mértékletes alkoholfogyasztást, az egészséges örömöket, az alkoholmentes szórakozást helyezik előtérbe. A METRO természetesen nem csupán a helyszínt biztosította, de népszerűsítette a programot saját online, áruházi és egyéb reklámfelületein is.


A rendezvénysorozat záróeseményére 2015. augusztus 29-én a METRO budaörsi áruházába érkező látogatók a Pest Megyei Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági programjain, a Magyar Vérellátó Szolgálat véradásában, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt elsősegélynyújtási oktatásán, és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom családegészségügyi tanácsadásban, valamint a Tudatos Közlekedők Egyesülete aktivitásain vehettek részt.


„Az emberek millióival fenntartott közvetlen kapcsolatok még inkább igénylik a felelős vállalati irányítást. Működésünk során az etikai kódexben lefektetett üzleti alapelveinket tartjuk szem előtt, ezzel biztosítjuk az egész vállalatra érvényes felelősségteljes magatartást. Ehhez a szemléletmódhoz az alkohollal kapcsolatos ismeretek előmozdítása és az alkoholfogyasztás alapelveinek minél szélesebb körű megismertetése is hozzátartozik.”- mondta Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója.


A rendezvény megnyitóján részt vett Heim Pál, az AlkoholSTOP Egészségnap programsorozatot életre hívó Heim Pál Alapítvány szakmai igazgatója is, aki elmondta: „Az AlkoholSTOP akció részeként a Heim Pál Alapítvány 2015. október 27-re Alkoholmentes Napot hirdet, amihez bárki csatlakozhat a témához kapcsolódó ötlettel, akcióval vagy műalkotással, de a részvételhez az is elég, ha ezen a napon nem fogyasztunk alkoholt. Az Alkoholmentes Napot ezentúl minden év október 27-én meghirdetjük, bízva abban, hogy a kezdeményezés – a METRO segítségével - pár éven belül igazi mozgalommá válik. Cél, hogy a mérték újra érték legyen, a felelős fogyasztás pedig mindennapjaink részévé váljon.”


Horváth Imre Heim Pál bejelentéséhez kapcsolódva kiemelte: „A METRO, Európa egyik vezető kereskedelmi vállalata, tudatában van annak, hogy a fogyasztói hozzáállás és magatartás megváltoztatása, viselkedésbeli vagy kulturális változások elérése csak széles társadalmi összefogással valósulhat meg. A METRO felelős vállalatként és egyedülálló nagykereskedelmi szereplőként támogatja a Heim Alapítvány törekvéseit, elősegíti az iparági szintű összefogást a közös célok elérése érdekében.”


Az AlkoholSTOP program budaörsi záróeseményhez csatlakozott a METRO Gasztroakadémia is, mely ezen a napon szintén az egészséges életmód elsajátításához adott segítséget: a METRO Gasztroakadémia séfjei, Bereznay Tamás és Gálicz István, egészséges és kiváló minőségű magyar alapanyagokból készítettek ínycsiklandó fogásokat.

További információk a METRO társadalmi felelősségvállalási tevékenységéről:
A vállalat rendszeresen tart vevőfórumokat, képzéseket, ahol interaktív formákban tájékoztatja és segíti vállalkozó partnereit, valamint a METRO Magyarországon egyedülálló tudásközpontot hozott létre METRO Gasztroakadémia néven, ahol a vendéglátásban és kiskereskedelemben működő partnereit hiánypótló szakmai oktatással és továbbképzéssel segíti. Mindezen találkozókon, tréningeken a METRO kifejezetten odafigyel arra, hogy minél több emberrel ismertesse meg az alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatos alapigazságokat: felelős fogyasztás és magatartás, mértékletesség, minőségi alkohol választása, tudatos életvitel.


A METRO számára a fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás a működés alapeleme, így a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítésén kívül számos egyéb társadalmi problémával is aktívan foglalkozik:
2013-ban világszerte útjára indult az Energiatudatossági Program, azzal a céllal, hogy a METRO a dolgozóival világszerte, így Magyarországon is, közösen csökkentse a vállalat ökológiai lábnyomát, ennek hangsúlyozására évente megrendezzük a magyar Fenntarthatósági Napot is.


A napokban záruló METRO Adnijó Program a magyarországi vendéglátásban tevékenykedő vállalkozások közösségekért tett cselekedeteit gyűjti össze, népszerűsíti az egyes vállalkozások társadalmi tevékenységeit, és elismeri a legjobb gyakorlatokat.


A METRO a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködve az áruházakból a lejáratközeli és esztétikai hibás termékeket a rászorulóknak juttatja el. A METRO az Élelmiszerbank élelmiszermentő programjának aktív részeseként az elmúlt 3 évben 860.130 kg, azaz összesen több mint 720 millió forint értékű friss élelmiszert (zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket, húsokat, felvágottakat, halakat, pékárut) juttatott így el országszerte 2012. márciusa és 2015. júliusa között 136.548 rászorulónak.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.
2020-02-20

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

 

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok