HATSZÁZ SZÁZALÉKKOS KÜLÖNBSÉG

2008-09-26 | www.hetek.hu
HATSZÁZ SZÁZALÉKKOS KÜLÖNBSÉG

A Gere-, Polgár- és Bock-borok titkai.

Az ország borvidékein kezdetét vette a szüret. A borászat egyik különlegessége, hogy majd’ ugyanolyan minőségű szőlőből lehet literenként háromszáz, de akár tizennyolcezer forintos nedűt is előállítani. A Hetek a villányi borászok titkaira volt kíváncsi.

A Villány–Siklósi Borút Egyesület elnöke, Becker Leonóra több mint húsz éve fotókat készíteni jött egy helyi művésztelepre, majd a helyi borászok egyik legjelentősebb píárosa lett. „Teljesen beleszerettem ebbe a miliőbe, mert együtt jártunk fel a hegyre dolgozni a helyi borászokkal” – mesélte az elnök asszony. Emlékezetes számára egy bácsi, aki lóval ment fel minden nap, még télen is a szőlőjébe, és arra a kérdésre, hogy „Most mit fog csinálni a szőlőben, gazduram?”, azt válaszolta: „Megnézem!”

Becker Leonórának annyira tetszettek már akkor is az itteni emberek, hogy végül a családjával úgy döntöttek, hogy itt keresnek házat. „Életem egyik jó élményének tartom, hogy borászokkal dolgozhatok együtt. Egészen másként gondolkodnak, mint egy átlagember. Hosszú távon kell gondolkodniuk, erre maga a növény tanítja õket és a borászat is, hisz alkotómunkát végeznek” – magyarázta az indokokat.

A borkultúra is sokat változott az elmúlt tíz évben Magyarországon. A rendszerváltás elõtt még egy jó étteremben is így kérdezték, hogy „pirosat vagy fehéret”, és felháborító volt a tudásszint, persze nem is nagyon fogyaszthatott a magyar ember jó magyar borokat, mert a nagyüzemi világ ezt nem tette lehetõvé. Nagyon érdekes, hogy most már nem divatos a mulatozás, hanem inkább az igazi, intellektuális borkóstolás.

Boros Edit és Kellner Edit cikkének folytatása a Hetek hetilapban olvasható.

További Hírek

Minden borbarát tudja, hogy ha február, akkor Furmint. A furmint szempontjából koncentrált időszakban országszerte, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők, események hívják fel a figyelmet a szőlőfajta értékeire.

2020-02-20

Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
Jó hír a bor iránt rajongóknak: idén is lesz VinCE Budapest!
2020-02-19

Ismét megnyitja kapuit április első hétvégéjén a VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban. Az ország egyik legjobban várt beltéri boros eseményén több száz bor, pezsgő és párlat kóstolására lesz lehetőség.

Irodalmi bor lett a REDy
Irodalmi bor lett a REDy
2020-02-18

Nemzetközi irodalmi díjátadó ceremóniát színezett a vörös házasítás: a REDy.

Nem csak bor készül a szőlőből
Nem csak bor készül a szőlőből
2020-02-17

Az Argiolas szardíniai birtokon 5000 tonna szőlőt szüretelnek évente. Mariano és Barbara büszkék arra, hogy csak őshonos fajtáik vannak, így hozzájárulnak a körkörös gazdasághoz.

Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
Az amerikai büntetővám betehet a francia boroknak
2020-02-12

Rekordszintre emelkedett a francia borok és szeszesitalok exportja tavaly, de az idei kilátások egyelőre kedvezőtlenek - írja az MTI a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetségének (FEVS) közlése nyomán.

Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
Debrecen város bora - Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet
2020-01-30

A Debrecen város bora címet most először egy teljes borkínálatban, hét kategóriában ítélték oda, a díjazottak egy évig lesznek a város borai.

A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
A klímaváltozás miatt eltűnhet a tokaji bor
2020-01-30

A globális felmelegedés miatt átrendeződik a világ bortérképe a következő évtizedekben – tájékoztat az EuroNews egy amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva.

Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
Több mint nyolcszáz bor az évindító kóstolón
2020-01-29

Több mint 800 magyar és külföldi borral, Furmint teremmel, valamint mesterkurzusokkal és előadásokkal várja az érdeklődőket a Winelovers Grand borkóstoló szombaton a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
360 ezer liter bor folyt egy folyóba Kalifornia államban
2020-01-25

3600 hektoliter bort veszített el egy Kalifornia állambeli borgazdaság, miután az egyik bortartály ajtaja kinyílt szedán. A CNN híre szerint a bor egy patakba folyt Sonoma megyében.

Programok